Burundi a világ egyik utolsó olyan országa, amely még nem kezdte meg a lakosság átoltását a koronavírus ellen. Most azonban ez is megváltozhat, miután a Kínától kapott oltóanyag-mennyiség első szállítmánya megérkezett a parányi országba.

A kelet-afrikai ország vezetése korábban alábecsülte a koronavírus-járvány súlyosságát. Ezért mindenképpen komoly fordulatként értékelhető az, hogy az utolsó, átoltási programot korábban nem indító országban most megkezdik a lakosság vakcinázását - írja többek között a France24.

Az ország gazdasági központjának számító nagyvárosban, a Tanganyika-tó partján található Bujumburában ünnepséggel köszöntötték az 500 ezer adag kínai Sinopharm vakcinát, melyet a kormány tárgyalásai nyomán, a kínai fél adományozott az országnak. Az ország egészségügyi minisztériuma Twitter-csatornáján közölte, hogy a jövő héten kezdetét is veszi a lakosság oltása. Elsőként az egészségügyi dolgozókat, a 60 év felettieket, valamint egyes egészségügyi problémákkal küzdőket oltják be a fertőzés ellen, továbbá az önkéntesként az országban dolgozókat, illetve a munkavállalás céljából külföldre utazókat.

A Tanganyika-tó BurundibanForrás: Rei-artur, CC BY-SA 3.0 - Wikimedia Commons

A 12 millió lakosú Burundi a világbanki adatok alapján statisztikailag a világ legszegényebb országának számít, ahol 2020-ban az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 270 dollár (kb. 82 ezer forint) volt, vagyis a világon a legalacsonyabb.

Az oltási program elindításával alig van már olyan afrikai ország, ahol ne végeznék valamilyen ütemben a lakosság átoltását. Csupán egyetlen ország van, amely még semmiféle lépést nem tett ezen a téren, ez pedig a világ egyik legszigorúbb diktatúrájának hírében álló Eritrea. A világ egyik távolabbi pontján, Észak-Koreában pedig a hatóságok továbbra is azt állítják, hogy nincs Covid-járvány az országban, és elutasítják a vakcinákat.

Burundi egyébként ritkán közölt adatokat a Covid-19-járvány kapcsán, a WHO legfrissebb statisztikái szerint 19.441 megerősített fertőzött van az országban, és 14 haláleset történt a fertőzés következtében.