Fontos bejelentést tett az Aldi a húskínálatáról, ennek sokan örülni fognak

ALDi munkabér kezdő fizetés pályakezdő állás lehetőség
A portál felépítése, kezelhetősége az álláskeresők átfogó tájékoztatását és a lehetőségek közötti könnyebb eligazodását segíti elő.
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2021. szeptember 7-én közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy egy meghatározó német kiskereskedelmi csoport németországi üzleteiben 2022 nyaráig 95 százalékra növelné a teljes mértékben német eredetű friss sertéshús arányát. Győrffy Balázs, a NAK elnöke hasonló lépést szorgalmazott a Magyarországon működő áruházláncoknál is, örömteli, hogy a példa ilyen hamar hazai követőre talált. Az ALDI mai bejelentése jelentős előnyökkel jár a magyar hústermelőknek, hozzájárul a tudatos vásárlás szélesebb körben történő elterjedéséhez, valamint jelentősen csökkenti a hústermékek előállításának ökológiai lábnyomát - olvasható a NAK közleményében. 
Vágólapra másolva!

2004-ben, az európai uniós közös piachoz való csatlakozással elhárultak az adminisztratív akadályok és a más tagországokból – az ottani túlkínálat miatt sokszor dömpingáron – érkező húsok beözönlésével egyre kevesebb hazai húst árusítanak az áruházak. Erről tanúskodik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a NÉBIH nemrégiben közzétett felmérése is, amely a magyar hústermékek értékesítésének mintegy 8 százalékos csökkenését állapította meg csupán a 6 évvel korábbi kutatásban mértekhez képest. Jellemző, hogy a hazai láncok esetében kisebb a visszaesés, átlagosan 5,6 százalék, míg a nemzetközi láncok esetében az átlagnál nagyobb mértékben, 8,6 százalékkal csökkent a magyar termékek aránya a 2014-es értékekhez képest.

Figyelembevéve, hogy a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, 2019-es jelentése szerint sertéshúsból 311.700 tonna, marha/borjúhúsból 30.800 tonna, míg baromfiból 538.600 tonna volt a hazai hústermelés, ez a csökkenés nagy mennyiségű terméket jelent.

ALDI Magyarország Fotó / ALDI

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ezen kedvezőtlen helyzetet figyelemmel kísérve régóta és folyamatosan törekszik a hazai termelők szempontjából hátrányos trend megváltoztatására, a negatív helyett a pozitív nemzetközi példák meghonosítására. Mint arról már a NAK is beszámolt, egy meghatározó német kiskereskedelmi csoport közelmúltban nyilvánosságra hozott bejelentése nyomán németországi üzleteiben 2022 nyaráig friss sertéshús kínálatának 95 százaléka német eredetű lesz, ráadásul a hizlalás, vágás és feldolgozás összes lépésének is az országban kell megtörténnie. Ezzel egyidejűleg a konszern a sertéstartóknak fizetendő garantált minimumárat is megemelné.

A Magyarországon működő kiskereskedelmi áruházláncok hasonló lépése nemcsak a magyar sertéságazatot és húsipart erősítené,

de a hazai szigorú állategészségügyi és higiéniai szabályozások, illetve a rendszeres hatósági ellenőrzések révén a fogyasztók számára is nagyobb biztonságot, valamint a kiemelkedően jó minőségű hazai gabonára alapozott takarmányozás okán magasabb érzékszervi minőséget is garantálhat.

Mindezek ismeretében nagy horderejű az ALDI Magyarország azon bejelentése, miszerint a

vállalat hazai üzleteiben állandó kínálatában hamarosan kizárólag magyar friss húst fog árusítani, az átállás rövidesen– kifutórendszerben – elindul.

A Hazait, szeretettel - 100 százalék friss és magyar hús kijelentés az ALDI által forgalmazott friss húsok közül azon termékekre vonatkozik, amelyek az állandó árukészlet részét képezik. A vállalat állandó kínálatában található valamennyi friss hús termék 100 százalékban magyar alapanyagokból és magyar beszállítópartnerektől származik. Állandó kínálat alatt azokat a termékeket értjük, melyek az ALDI-üzletekben a vásárlók számára folyamatosan elérhetőek, vagyis nem időszakosan, szezonálisan vagy a készlet erejéig meghirdetett termékek. Friss húsok közé a hűtőpultokban található, nyers, feldolgozatlan hústermékek tartoznak, melyek az ide kattintva megnyíló oldalon találhatóak - tájékoztat az áruházlánc.

Győrffy Balázs a mai bejelentés kapcsán hangsúlyozta: „Túlzás nélkül elmondhatom, hogy ez egy jelentős áttörés, és rendkívüli öröm, hogy a részese lehettem. Remélem, hogy az első multinacionális kereskedelmi vállalat példáját hamarosan a többi kiskereskedelmi lánc is követi, továbbá, hogy ez a szándék más termékkörökre is kiterjed.

A hazai termelők és fogyasztók érdekeinek képviselete és a magyar élelmiszergazdaság védelmében tett folyamatos erőfeszítéseink részeként a témát újra felvetettük az összes jelentősebb kereskedelmi láncnál, ezen tárgyalások folyamatban vannak. A magyar húsok és hústermékek ráadásul frissebbek, ízletesebbek, kiemelkedően jó minőségűek, biztonságosak, és környezettudatosabb választást is jelentenek."

Természetesen a tudatos vásárlók már jó ideje keresik a magas minőségű, és rendszeresen ellenőrzött forrásból származó hazai termékeket,

azonban a NAK újabb sikere további előnyöket is nyújt számukra. A hazai gazdák, a magyar gazdaság támogatásán túl, a jelentősen kisebb távolságról, rövidebb idő alatt és kevesebb ideig hűtött termékek ökológiai lábnyoma is jelentősen kisebb.