A XXI. századi mezőgazdaság nagymértékben múlik a technológiák fejlődésén

NAGY István
Budapest, 2020. április 14. A kormany.hu által közreadott képen Nagy István agrárminiszter a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 14-én. Június végéig mentesülnek más gazdasági területekhez hasonlóan a munkáltatók a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól a turizmus és a vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban, így a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál is - közölte az agrárminiszter. MTI/kormany.hu
Vágólapra másolva!
A 21. századi mezőgazdaság a termeléstől a feldolgozáson át egészen a fogyasztók eléréséig nagymértékben múlik a technológiák fejlődésén és azok gyakorlati alkalmazásán - közölte Nagy István kedden Lajosmizsén.
Vágólapra másolva!

Az agrárminiszter a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének (MEGOSZ) 30 éves jubileumi ünnepségén elmondta: a komplex környezeti és versenyképességi kihívásoknak a mezőgazdaság akkor tud megfelelni, ha a gazdálkodók modernizálni tudják az alkalmazott technológiáikat. A tárcavezető szerint

A piaci szereplőkről szólva elmondta, Magyarországon mintegy 150 vállalkozás mintegy 6 ezer alkalmazottja foglalkozik mezőgazdasági gépek gyártásával, közülük az ötven millió feletti árbevételű cégek száma meghaladja a hatvanat. Sok vállalkozás multinacionális cégek beszállítója, így Magyarország Közép-Európa egyik legnagyobb részegységeket gyártó bázisává vált - tette hozzá Nagy István.

Emlékeztetett, az elmúlt 30 évben a traktorbeszerzés piacán enyhe, de folyamatos növekedés figyelhető meg, a kombájnok esetében pedig elmondható, hogy a 2000-es években megtörtént a korszerűsítés nagy hulláma. A mezőgazdasági gépek értékesítése a megelőző években tapasztalt dinamikus növekedést követve 2020-ban is újabb rekordot ért el, amely a minőségi magyar gépgyártásnak is köszönhető.

Nagy István elmondta: a kedvező tendencia tovább folytatódik és 2021-ben még jobb eredmények születhetnek, amelyben fontos szerepet játszanak a megjelenő pályázati lehetőségek is. A tárcavezető hangsúlyozta: a géppiac bővülésében egyre fontosabb szerepet játszik a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközök iránti kereslet növekedése. A precíziós vezérlésre való alkalmasság ugyanis alapvető kritériummá vált.

- tette hozzá. A magyar kormány célja, hogy a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás mérettől függetlenül minden gazdálkodó számára elérhetővé válhasson, éppen ezért ennek ösztönzése az idei évtől új támogatási célként jelent meg - közölte Nagy István.

Nagy István agrárminiszter Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kormany.Hu

A megnövelt forráskeretű Vidékfejlesztési programban 2021 és 2022 között kiemelt jelentőségű a beruházási támogatások szerepe. Összességében a felhívások 2021 és 2023 között mintegy 700-750 milliárd forint körüli mezőgazdasági és élelmiszeripari gépvásárlást generálhatnak - sorolta. A hazai mezőgépgyártás eredményességének támogatását és versenyképességének növelését célozza az Agrárminisztérium és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége közötti stratégiai együttműködés is - fogalmazott Nagy István agrárminiszter.

Csanádi Tamás, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének elnöke előadásában elmondta: a mezőgépgyártás szervesen kapcsolódik a mezőgazdasághoz és az iparfejlesztéshez is. Világszínvonalú a magyar géppark és egyéb eszközök kínálata egyebek mellett a talajművelés, a növényvédelem, a betakarítógép adapterek és a gabonatechnika területén. Tagvállalataik azonban nemcsak a gépek, hanem a precíziós technológiák terén is erősek - tette hozzá.

Kiemelte:

a versenyképes mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen műszaki innováció nélkül, éppen ezért szükség van a magyar mezőgazdasági gépgyártásra és annak fejlesztésére.

A MEGOSZ elnöke szerint, azért jó a Magyarországon fejlesztett gép a hazai földekre, hiszen az erre a környezetre lett adaptálva. A folyamat a mezőgépiparnak egy cél, a gazdának pedig egy eszköz, hogy a lehető legjobban beillessze azt a technológiát a termelésbe - fogalmazott. A jubileumi ünnepség keretében Lepsényi István, a Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform irányító bizottságának elnöke és Csanádi Tamás, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének elnöke írta alá a két szervezet közötti együttműködési megállapodást.