Magyar Európa leggyorsabban növekvő divatcége

A Nanushka újra a Párizsi Divathéten
Vágólapra másolva!
A divat világát egyre jobban meghódítják a Kelet-Közép-Európából érkező tervezők kreációi a Reuters összeállítása szerint. A lap a magyar Nanushkát is kiemeli a cégek közül. Európa leggyorsabban növekedő divatcége az Eximbank magántőkealapjától bevont források óta harmincháromszorosára, 33 millió euróra (11,9 milliárd forint) növelte bevételét, számolt be róla a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A Nanushka termékeit többek között Rihanna, Justin Bieber és Billie Eilish is hordja, és fontos szerepet játszik dizájnjában a fenntarthatóság, amit például a vegán bőr ruhák is jeleznek.

A térség gyorsan növekvő divatházai közül azonban a Nanushka csak az egyik, hasonló sikersztorik születtek a környező országokban is. A lap a szlovák Neherát és a lengyel Magda Butrymot is példaként állítja. A közös pont ezen cégek esetében, hogy sikerüket a közösségi médiának, azon belül is elsősorban az Instagramnak köszönhetik.

A Nanushka vezérigazgatója, a tervező Sándor Szandra férje, Baldaszti Péter is azt emelte ki, hogy 15-20 évvel ezelőtt szinte lehetetlen lett volna Budapestről világmárkát létrehozni. A lengyel táskagyártó Chylak alapítója is az Instagramot emelte ki a növekedés motorjaként.

A Nanushka a Párizsi Divathéten Forrás: Nanushka

A növekedést segíti a luxustermékek piacának gyors növekedése is, mely a Statista szerint az idei 309 milliárdról 2025-re 383 milliárdra nőhet.

A McKinsey tanácsadócég szerint térségünk márkáinak sikerét segíti az is, hogy noha az iparágat a globális márkák uralják, a fogyasztókban megvan az igény az új, autentikus termékek iránt.

A lengyel Magda Butrym vezérigazgatója, Jakub Czarnota arról beszélt a Reutersnek, hogy a térség növekvő jövedelmei azt is lehetővé tették, hogy az induló márkák a helyi piacon erősödjenek meg a globális színpadra lépést megelőzően. Ráadásul a térség tervezői számára a régiós hagyományok és örökség az inspirációk bő forrásául szolgálhat.