Új városrész születik, Magyarország első számú pályaudvara lesz a Nyugati

Vágólapra másolva!
"Kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdetünk a Nyugati pályaudvar és környezetének teljes megújítására. A feladat rendkívül összetett: parképítés, minőségi városi terek, középületek és vasúti mélyállomás tervezése. A 44 hektár megújítására 12 építészirodától várunk terveket" - tette közzé Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár legújabb közösségimédia-bejegyzésében. 
Vágólapra másolva!

Az államtitkár a Nyugati pályaudvarnál tartott a témában sajtótájékoztatót Vitézy Dáviddal, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával és Homolya Róberttel, a MÁV elnök-vezérigazgatójával.

A Nyugati pályaudvar a belváros egyik legértékesebb része, kiterjedt vasúti üzemi területekkel.

Megújításával 23,5 hektár, vagyis közel két városmajornyi (!) terület szabadulhat fel és nyerhet teljesen új funkciót Budapest szívében. Új közpark, minőségi zöldterületek, kultúra, sport, középületek kaphatnak helyet - fogalmazott az államtitkár közösségi bejegyzésében.

A Nyugati pályaudvar megújításának terve Forrás: BFK

A Nyugati az ország legforgalmasabb közlekedési csomópontja, a vasút szempontjából mégis szűk keresztmetszet. A pályák állapota leromlott, a biztosítóberendezések a mai napig kézi erővel működnek. A Nyugati ma egyértelműen akadálya annak, hogy több vonat érkezzen be és haladjon keresztül Budapesten. Leromlott állapota miatt nem tud elég vonatot fogadni, mert fejpályaudvarként zsákutcát jelent, és nem átmenő állomásként működik - tette hozzá Fürjes Balázs.

Olyan tervezőcsapatot keresnek, akiknek megvan a kellő tudása, tapasztalata és kreativitása egy ennyire összetett városépítő feladathoz,

emellett képesek mérnöki precizitással tervezni, és a vasúthoz is értenek.

A Nyugati pályaudvar fejlesztés beruházási tervezete Forrás: BFK

Az államtitkár a tervezők előtt álló feladatokra is kitért:

1️⃣ Új mélyállomás és felszíni, fedett peronok tervezése
A mélyállomás először fejállomásként működik majd, de úgy építjük meg, hogy később a Duna alatti vasúti alagúttal is összeköthető legyen. Ha mindez megvalósul, a Nyugati forgalmi kapacitása a duplájára nő - írja Fürjes Balázs.
2️⃣ A műemléki Eiffel-csarnok teljes újragondolása
A vasúti vágányok kikerülnek innen, így új funkciót kaphat az impozáns csarnoképület, izgalmas közösségi tér és találkozóhely jöhet létre.
3️⃣ Az aluljárók megújítása
A jövőben a Duna alatti vasúti alagút és az északi és déli HÉV-ek összekötésével megvalósuló M5-ös metró is alagútban érkezik majd a Nyugatihoz, így több tízezer négyzetméter felszín alatti, felhasználóbarát, tágas, világos közlekedő kialakítása a feladat. Felszámolják a sötét és lehangoló aluljárórendszert.
4️⃣ A Nyugati térből színvonalas városi tér lesz
A Westend előtti buszpályaudvarra és parkolóra nincs szükség ebben a formában. A bevásárlóközpontot a parkoló autóktól csak nehezen lehet megközelíteni, a pályaudvarnak pedig nincs rendes kapcsolata a térrel. Kinyitjuk a csarnoképületet a Nyugati térre, amit be is zöldítünk! - írja az államtitkár.
5️⃣ Új közpark, középületek és kulturális funkciók is lesznek a Podmanczky utcához közeli és a Ferdinánd híd mögötti vasúti üzemi területeken
Új gyalogos és kerékpáros kapcsolatok jönnek létre a Városliget irányába és keresztbe a VI. és a XIII. kerület között. Így megszűnik az elvágóhatás, javul a szomszédos kerületek közötti kapcsolat. A sűrűn beépített városrészek szomszédságába pedig beköltözik a zöld.
6️⃣ Westend-parkolóház és a peronok összekötése
A cél, hogy a parkolóház P+R-funkcióként támogassa a vasutat, és a peronok közvetlenül elérhetőek legyenek.

Így újulhat meg a Nyugati pályaudvar Forrás: BFK

"Ha mindez megvalósul, Budapesten egy teljesen új városrész születik – új közparkkal, minőségi zöldterületekkel és egy 21. századi, modern pályaudvarral.

A Duna alatti alagút megépítésével pedig a Nyugati Magyarország első átmenő rendszerű pályaudvara és a vasúti közlekedés első számú központja lesz." - hangsúlyozta Fürjes Balázs.