Felpöröghet a kislakások piaca, mutatjuk, miért

Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, illusztráció
Vágólapra másolva!
Sok fiatalnak teheti könnyebbé az első lakáshoz jutást egy jegybanki ötlet, amelynek eredményeként alacsonyabb önerővel vághatnának bele a lakásvásárlásba. Bár így a hitelösszeg nagyobb lesz, és a mostani szabályok, valamint a huszonévesek átlagfizetését tekintve nem minden esetben fér bele a törlesztés az adósságfék-feltételekbe. Ugyanakkor a fiatalok szja-mentessége, a bérek várható emelkedése, a szülők adóstársként való bevonása vagy az állami támogatások kihasználása megoldást jelenthet erre a problémára is - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amelyből az is kiderül, hogy október közepén mennyiért kínálták eladásra az első lakásnak megfelelő, 40 négyzetméteres vagy annál kisebb lakóingatlanokat.
Vágólapra másolva!

A "mamahotelhatás"

A fiataloknak a mostani szabályok szerint a lakás árának minimum ötödét, 20 százalékát kellene letenniük ahhoz, hogy lakáshitelből meg tudják venni a kiszemelt lakást. Ezt a limitet mérsékelné az egyelőre csak ötletként ismert jegybanki javaslat.

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Egy ilyen szabályozás felélénkítené az első lakásnak megfelelő garzonlakások piacát, azaz a 40 négyzetméteres és annál kisebb lakásokét, amelyek egyébként a kereslet szempontjából az utóbbi években a legnépszerűbbek között voltak - tette hozzá.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Árak, hitelek, fizetések

Az ingatlan.com adatai szerint október közepén a legfeljebb 40 négyzetméteres használt lakások átlagára 830 ezer forint volt. Ennél alacsonyabb, 804 ezer forintos négyzetméterár jellemezte például a XIV. kerületet, a legolcsóbban pedig a XX. kerületben kínálják az eladó garzonokat, itt a négyzetméterár 605 ezer forintot tett ki. A VI., VII., XIII. és XI. kerületben 836-997 ezer forintot tett ki a négyzetméterár; a legdrágább városrészek közé tartoznak a hegyvidéki kerületek, a II. és XII. kerületben 1 millió forint felett járnak az átlagos négyzetméterárak. A hasonló méretű fővárosi új lakások esetében az átlagos négyzetméterár 655 és 1,3 millió forint között szóródik, az átlag pedig 1,02 millió forintot tett ki. A megyeszékhelyek közül Győrben 720 ezer, Debrecenben 637 ezer, Szegeden 478 ezer, Pécsen 477 ezer forintért, Miskolcon pedig 361 ezer forintért kínálták eladásra a maximum 40 négyzetméteres használt lakásokat, az új lakások esetében pedig ezekben a városokban 735-788 ezer forint volt az átlag.

A kínálati átlagárak alapján egy 35-40 négyzetméteres használt fővárosi lakás 29-33 millió forintba kerül. A jegybanki javaslat alapján akár ennek az összegnek a tizedével bele lehet vágni a lakáshitel-felvételbe, azaz 26,1-29,9 millió forintos kölcsönre lenne szükség.

Az ingatlan.com csoporthoz tartozó money.hu kalkulációi szerint ekkora hitelösszegnél a végig fix kamatozású, 20 éves futamidejű lakáshitelek havi törlesztője 166-191 ezer forint lenne. Ez azonban a huszonéves fiatalok idei első féléves 244 ezer forintos nettó átlagos fizetését nézve jelentős kiadás, és nem fér bele az úgynevezett adósságfékszabályokba, amelyek szerint 500 ezer forintos keresetig a nettó jövedelem felét lehet hiteltörlesztésre fordítani. A havi büdzsét amúgy sem érdemes kifeszíteni az 50 százalékos törlesztési limitig, és az is lényeges, hogy az adósságfékszabálynál a bankok szigorúbbak is lehetnek. Így pusztán a hitelfedezeti mutató emelése nem feltétlenül hoz mindenkinek érdemi változást.

Természetesen a fiatalok táborán belül is komoly eltérések lehetnek a fizetések között, vannak olyan ágazatok, amelyek az átlagfizetésnél jóval nagyobb bért nyújtanak, amelyek esetében már belefér a törlesztés. A money.hu szakértői szerint ugyanakkor

több államilag támogatott megoldás elérhető a fiataloknak, amelyek igénybevétele mégis komoly lehetőséget nyújt az első lakás megszerzéséhez.

A gyermekvállalást tervező házaspároknak például a babaváró kölcsön is opció, amelynek segítségével több 10 ezer forinttal szorítható le a havi törlesztés. A házaspárok esetén pedig mindketten lehetnek adóstársak, ebben az esetben több jövedelemre oszlik el a hitelteher. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az első lakáshoz jutás sok esetben a szülők segítségével történik, akik vagy közvetlen támogatással, vagy a hitel adóstársaként tudják segíteni a fiatalokat, s így már rábólinthatnak a bankok az igénylésre.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Feleannyi idő alatt összejönne

Az ingatlan.com szakértője szerint a javaslat feleannyi időre csökkentené az önrész előteremtéséhez szükséges időt, ha egy fiatal a teljes fizetését erre tenné félre. Budapesten, Veszprémben és Győrben jelenleg több mint kétévnyi átlagfizetést szükséges félretenni a fiataloknak csak az önrész előteremtéséhez. Szolnokon, Miskolcon, Békéscsabán és Salgótarjánban viszont egy év vagy még rövidebb idő is elegendő ehhez a 20-29 éves fiatalok országos átlagfizetésével kalkulálva. Ezek a megtakarítási idők a jegybanki javaslat megvalósításával felére csökkennének.

Balogh László azt is hozzátette,

a 25 év alattiak szja-mentessége javítja a fiatalok esélyeit, ezzel ugyanis magasabb lesz a nettó jövedelmük 2022-ben.

Könnyítést jelenthetne az érintett fiataloknak az is, ha a 10 százalékos önrész mellett valamilyen állami garanciaprogram kapcsolódna a kölcsönhöz.

- fejtette ki az ingatlan.com szakértője. Aki szerint, ha a javaslat életbe lép, akkor amellett, hogy élénkítheti a használt és új garzonok piacát, az albérletpiacra is hatással lehet.