Az elmúlt hét évből négy - beleértve 2019-et is - példátlan szárazságot hozott Panama városában, ez pedig arra késztette a Panama-csatorna üzemeltetőit, hogy korlátozza a hajók merülési mélységét. Az aszályok mellett a váratlanul pusztító viharok is megérkeztek oda, a világ egyik legfontosabb tengeri átkelőjének térségébe. Ez a kombináció, valamint Panamaváros gyarapodó lakosságának megnövekedett ivóvízigénye miatt az ország vezetése most partnereket keres egy 2 milliárd dolláros projekthez, amelynek célja új vízforrások felkutatása. A részletekről a gCaptain szakportál számolt be.

Panama a Föld egyik legcsapadékosabb országa, ennek tükrében különös megállapításnak hat, hogy az utóbbi években reális veszéllyé vált, hogy a csatorna működéséhez nem kap elegendő mennyiségű vizet. Ez azonban immár valós veszély. A szakembereknek most egy, korábban elképzelhetetlen katasztrófára kell felkészülniük, illetve a lehetőségek szerint azt megakadályozni: a Panama-csatorna kiszáradására.

"A víz itt mindig is nagyon bőséges volt" - mondja Ilya Espino de Marotta panamai mérnök, a Csatornaügyi Hatóság ügyvezető alelnöke, aki immár több mint 35 éve dolgozik ezen szakterületen.  A most jelentkező radikális változásokról elmondta: eszübe sem jutott, hogy egyszer majd a csatorna egészét fenyegető vízhiánnyal kell szembenézniük. "A víz elpárolgása nem volt az első helyen a gondolataink között. Csak az utóbbi években szembesültünk a csapadékviszonyok változásával" - fogalmazott a szakember, aki a csatorna 5,25 milliárd dolláros, jelenlegi is zajló bővítési projektjének is az egyik vezetője.

A Panama-csatorna madártávlatbólForrás: Wikipédia

Korlátozott merülési mélység

Mivel az elmúlt hét évből négyben korábban példátlan szárazság jellemezte az országot, ez arra ösztönözte a csatorna üzemeltetőit, hogy korlátozzák a hajók merülési mélységét, azaz azt a minimális vízmélységet, ahol a hajó még biztonságosan közlekedhet. Minél több és nagyobb tömegű rakományt szállít egy hajó, annál jobban merül a vízbe. Az aszály mellett váratlanul pusztító viharok is érkeztek az országba, mindezt tetézte még a lakosság megnövekedett ivóvízigénye. A kritikus helyzet megoldására az ország vezetői most partnereket keresnek az új vízforrások felkutatására kidolgozott 2 milliárd dolláros projekt megvalósításához.

Egy teherhajó halad át a Panama-csatorna Miraflores zsilipjénForrás: Getty Images/2016 Getty Images/Joe Raedle

Az 1914-es megnyitása óta a mintegy 80 kilométeres Panama-csatornát mindig is mérnöki csodaként tartották számon, amely egy rendkívül egyenetlen terepen átívelő vízi hídon keresztül köti össze a Csendes- és az Atlanti-óceánt. A létesítmény zsilipek és több tízmillió gallon víz segítségével hidraulikus meghajtással egy mesterséges tóba emeli a hajókat, majd a túloldalon leereszti őket.2016-ban Espino de Marotta felügyelte a csatorna hatalmas bővítését, de a szélesebb zsilipek mellé épített víztakarékos medencék nem pótolták a csökkenő vízkészletet. Most ez a központi problémája a 2028-ra befejezni kívánt projektnek. 

A Panama-csatornaForrás: AFP/Rodrigo Arangua

Mivel a csatorna két mesterséges tavát tápláló vizet több mint 2 millió ember issza, a két létfontosságú igény között feszültség alakult ki.

Garantálni akarjuk, hogy a lakosság számára ivóvizet, az áthaladó hajók számára pedig biztonságos merülést tudjunk biztosítani." - hangsúlyozta Espino de Marotta, megjegyezve, hogy a világjárvány miatt a hajózás még nagyobb jelentőséget kapott.

Az éghajlatváltozás hatásai

Steve Paton, a panamai Smithsonian Trópusi Kutatóintézet munkatársa szerint az esős évszak már egyre később kezdődik, és ez kihatással van a csatorna működésére is. Az éghajlatváltozásnak is köszönhető aszályok mellett az ország az elmúlt 21 évben a 10 legnagyobb trópusi viharból 8-at átélt, a víztározók azonban nem elég nagyok ahhoz, hogy a felesleges vizet felfogják és a száraz időszakokra tárolhassák. 2010-ben a heves esőzések majdnem tönkretették a csatorna egyik gátját, és 1989 óta először kényszerítették a vízi út ideiglenes lezárására.Espino de Marotta szerint ennek az az eredménye, hogy a vizet többé nem lehet természetesnek venni. A szakemberek naponta figyelik a tavak szintjét és a csapadékmennyiséget, és nyomon követik a párolgást. A hidrológusok hetente találkoznak, hogy tervet dolgozzanak ki a következő hetekre, hónapokra vonatkozó vízmegtakarításra. Mindazonáltal úgy tűnik, nem kerülhető meg az, hogy a csatorna vizellátására valóban átfogó, hosszú távra szóló tervek szülessenek.