Bejelentették egy régen várt elkerülő út megépítését

NAGY István
Budapest, 2020. október 27. Nagy István agrárminiszter beszél a Vidékfejlesztési program Tájékoztatási szolgáltatás projektjének megemelt támogatási összegéről tartott sajtótájékoztatón az Országház Gobelin termében 2020. október 27-én. A kormány arról döntött, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési programja Tájékoztatási szolgáltatás projektjének támogatása 7,82 milliárd forintról 17,72 milliárd forintra emelkedik. Ezzel a kormány 9,9 milliárd forint plusz forrást biztosít 2023 végéig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számára a falugazdász-hálózat működtetéséhez és ahhoz a tudásmegosztáshoz, amely szükséges az uniós pályázati források eredményes felhasználásához. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Déli elkerülő út épül Mosonmagyaróváron 6 milliárd 209 millió forint kormányzati támogatásból, a városi forgalom tehermentesítése érdekében - jelentette be Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón a szigetközi városban.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető elmondta, hogy a beruházás nagysága miatt a kivitelezés több évet vesz majd igénybe, így három évre osztották el a költségeket.

- részletezte.

Nagy István ismertette, hogy a déli tehermentesítő az 1-es utat köti össze a 86-os úttal mintegy három kilométer hosszan, kétszer egy sávon.

A beruházás részeként autópálya-csomópontokat építenek ki, így baleset esetén nem a városra terhelődik az "elviselhetetlen" forgalom.

Nagy István agrárminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az 1. számú vasútvonal felett felüljárót építenek, az út belterületi szakaszán pedig gyalogos és kerékpáros utat alakítanak ki - sorolta.

A miniszter hangoztatta, hogy a városban az elmúlt években egyre nehezebbé vált a közúti közlekedés, a déli elkerülő megvalósítása évek óta tervben volt.

Nagy István kitért arra, hogy

Mosonmagyaróvár, egy kormányhatározat révén, a fenntartható városfejlesztésre kijelölt városok körébe tartozik a következő hétéves európai uniós ciklusban, és így 2,736 milliárd forint saját forrással fog rendelkezni a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz elnevezésű pályázati programban.


Ez azt jelenti, hogy "nem kell más településekkel versenyezve pályáznia, hanem az integrált városfejlesztési terve szerint lehívhatja az összegeket" - magyarázta. Hozzátette, hogy a forrás nagyobb léptékű fejlesztésekre biztosít majd lehetőséget, miközben a helyiek életminősége javul.

Árvay István (Fidesz-KDNP), Mosonmagyaróvár polgármestere az elkerülő úttal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy "ilyen mértékű kormányzati támogatás egyetlenegy projektre sem érkezett, egyenként és összeségében sem".

Hozzátette, hogy a tehermentesítő út mentén valósítják meg a különleges gazdasági övezetet mintegy száz hektáron, amelynek infrastrukturális kialakítására a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 900 millió forintot tett félre.

A TOP Plusz programban a városnak ítélt támogatási összeg felhasználására pedig helyi városfejlesztési stratégiát dolgoznak ki - mondta.