Várakozások felett teljesített a Richter a harmadik negyedévben

ÉPÜLET HÉTKÖZNAPI monitor munka közben MŰSZAKI ESZKÖZ ÖLTÖZÉK TÁRGY üzem védőöltözék védőruha
Debrecen, 2012. április 19. Munkatársak dolgoznak Debrecenben, a Richter Gedeon Nyrt. zöldmezős beruházással épült, új biotechnológiai üzemében. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Nyrt. az elemzői várakozásokat meghaladó harmadik negyedévi árbevételről és nyereségről számolt be a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn megjelent jelentésében.
Vágólapra másolva!

A társaság 2021. július és szeptember közötti összes árbevétele 157,518 milliárd forint volt, 14,4 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának árbevételét. Az adózott eredmény 38,487 milliárd forint lett, a tavalyi módosított adatnál 67,3 százalékkal több. A Portfolio által készített elemzői konszenzus alapján az elemzők 154,9 milliárd forintos árbevételt és 32,3 milliárd forintos adózott eredményt vártak.

Az egy részvényre jutó eredmény 205 forint lett a harmadik negyedévben, egy évvel korábban még 121 forint volt.

A csoport összes árbevétele a konszolidált eredménykimutatás szerint 2021. január és szeptember között elérte a 454,321 milliárd forintot, meghaladva 2020. hasonló időszakának 416,389 milliárd forintos adatát. Az első kilenc havi adózott eredmény 94,121 milliárd forint lett, 11,6 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakának 84,304 milliárd forintos eredményéről. Az üzleti tevékenység eredménye 14,2 százalékkal nőtt az idén január és szeptember között, 93,934 milliárd forint lett.

Dolgozók a Richter Gedeon Nyrt. debreceni biotechnológiai üzemében - korábbi felvétel Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Sikerült elkerülni a működési zavarokat

A beszámoló idézi Orbán Gábor vezérigazgatót, aki összefoglalójában az írta: az árbevétel az év első kilenc hónapjában piacaik többségében növekedni tudott mind forintban, mind pedig euróban kifejezve. A forgalombővülés a specialty portfoliónak volt betudható.

Az árbevétel-növekedés több lábon állt,

ez tükröződött az eredményekben annak ellenére is, hogy a korábban tervezett szinthez képest magasabb K+F kiadásokkal szembesült a cég. A nyereségesség megtartását a folyamatos költségtakarékossági intézkedések és a tavalyi év átlagaihoz közelítő harmadik negyedéves devizaárfolyamok is támogatták.
A vezérigazgató megjegyezte: ez idáig sikerült elkerülniük a működési zavarokat, nem utolsósorban a növekvő oltakozási rátának köszönhetően.

A gyógyszergyártási szegmenst csaknem minden piacán erősíteni tudta a Richter.

Magyarországon 5,5 százalékkal bővült az árbevétel a teljes gyógyszerpiac 6,1 százalékos növekedése mellett. A társaság a hazai piaci szereplők rangsorában 4,4 százalékos részesedéssel a negyedik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

A nyugat-európai piacokon a társaság árbevétele jelentősen, 13,1 százalékkal növekedett euróban kifejezve.

Legnagyobb forgalmú piacuk, az USA árbevétele dollárban mérve 11,1 százalékkal növekedett.

Bővülést sikerült elérni a latin-amerikai régió legtöbb országában is, míg Oroszországban az árbevétel forintban mérve 3,8 százalékkal csökkent, rubelben ugyan 4,6 százalékkal emelkedett. A közép-kelet-európai régióban 2,8 százalékos volt a növekedés.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A Richter-papírok árfolyama múlt pénteken 8770 forinton zárt, 80 forinttal, 0,90 százalékkal gyengült. Az elmúlt egy év legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6570 forint volt.