Magyarország az előző évtizedben sikeres volt, ám ennek megtartásához a fiataloknak a következő évtizedet is meg kell nyerniük - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét sajtótájékoztatóján.

György László az iskolák mellett a vállalkozásokat is csatlakozásra kérte, mivel - mint mondta - a következő nemzedékeket a sikeres vállalkozói példák bemutatásával is lehet támogatni. Várakozása szerint a Pénz7 program hozzásegítheti a családokat ahhoz, hogy okosan használják fel a pénzüket, és akár befektetésekkel is gyarapíthassák a megtakarításaikat. A projektvezető Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) köznevelésért felelős álamtitkára úgy véli, hogy az oktatási rendszer kiemelkedő szerepet tölthet be a pénzügyi kultúra fejlesztésében.

Maruzsa Zoltán megjegyezte, hogy a magyar oktatásban a gazdasági ismeretek átadása évszázadokra nyúlik vissza, és a Nemzeti Alaptanterv tavalyi módosításakor is fontos szempont volt a pénzügyi nevelés megerősítése. A Pénz7 ezen felül minden iskola számára lehetővé teszi tematikus programok megszervezését is - tette hozzá. A Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára szerint pénzügyi tudatosságban Magyarország sokat fejlődött az előző évtized során.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és fejlesztésért felelős államtitkára a PÉNZ7 együttműködési megállapodás aláírása után az ITM ErdésztermébenForrás: MTI/Kovács Attila

Gion Gábor jelentős eredménynek tekinti, hogy a Pénz7 a résztvevők száma alapján nemzetközi összevetésben is kiemelkedően népszerű program, Európában csak Hollandia hasonló rendezvénye jut el több diákhoz a hivatalos adatok szerint. Bízik ugyanakkor abban, hogy a 2022-es rendezvény minden korábbit felülmúl. A pénzügyi ismeretek fejlesztésének egyik fontos eredménye lehet, hogy a járvány alatt felhalmozódott megtakarításokból a családok nem a fogyasztásukat, hanem a befektetéseiket gyarapítják - tette hozzá. A Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke jelentős eredménynek tekinti, hogy a szeptemberben kezdődött tanévben már 450 ezer tankönyvüket használják az iskolák.

Hergár Eszter hangsúlyozta, hogy az alapítvány tartalomfejlesztőként élmény- és gyakorlatközpontú tartalmak elkészítésére törekszik. A pénzügyi ismeretek közvetítésében a kiterjesztett valóság eszközei is helyet kapnak, a tanárok továbbképzését pedig online tartalmak segítik - tette hozzá.

A Magyar Bankszövetség főtitkára a versenyképes tudás jelentőségét emelte ki. Kovács Levente szerint a pénzügyi nevelésnek is helyt kell állnia a világszintű versenyhelyzetben, a magyar iskolásoknak nemzetközi összevetésben is erős felkészültségre van szükségük. Várakozása szerint az erőfeszítések eredménye abban is megmutatkozhat, ha egyre többen érnek el közülük kiváló eredményeket az európai diákversenyeken.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, a PÉNZ7 projektvezetője beszél a PÉNZ7 együttműködési megállapodás aláírása után az ITM Erdésztermében 2021. november 11-én. Mellette György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és fejlesztésért felelős államtitkára (j)Forrás: MTI/Kovács Attila

A Junior Achievement Magyarország ügyvezető igazgatója a Pénz7 újdonságait mutatta be. Gergely Orsolya közölte, hogy a változatos tananyagok mellé a következő rendezvény kísérő eseményeként innovációs napokat, pénzügyi vetélkedőket, online tőzsdejátékot is hirdetnek.

A sajtótájékoztató alkalmából a résztvevők a szervezői intézmények képviseletében aláírták a 2022-es témahetet előkészítő együttműködési megállapodást. A Pénz7 az Európa-szerte zajló European Money Week (Európai Pénzhét) kezdeményezéshez kapcsolódó belföldi esemény. A fiatalok pénzügyi tudatosságát fejlesztő programhoz Magyarország 2015-ben alapítóként csatlakozott. A rendezvényt ekkor a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal szervezte az EMMI szakmai támogatásával - olvasható a rendezvénysorozat honlapján.

A Pénz7 - mint írták - küldetésének tekinti a pénzügyi tudatosság, a pénzügyi kultúra, a vállalkozói kedv, az üzleti tudás fejlesztését, a vállalkozói ismeretek oktatását az iskolákban. Hat éve, az első alkalommal 660 iskola 90 ezer diákjához, tavaly több mint 1100 iskola 171,5 ezer diákjához jutott el a program.

A következő eseményt 2022. március 7. és 11. között tartják, az iskolák már ezen a héten regisztrálhatnak.