Az üzemanyagok árának a befagyasztása mindenki számára kedvező gazdasági hatásokat érhet el

benzin benzinkút tankolás
Vágólapra másolva!
A kormány elrendelte legújabb intézkedései között az üzemanyagok hatósági árazását. Az erre vonatkozó kormányrendelet már megjelent a Magyar Közlönyben. A kormányrendelet értelmében november 15-től 480 forintos felső határa lesz a 95-ös oktánszámú benzin és gázolaj árának. A kormány a döntéstől kedvező gazdasági hatást és az infláció mérséklését reméli. Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza az Origónak elmondta, hogy a hatósági beavatkozás oka elsősorban az infláció növekedésében igen jelentős szerepet játszó üzemanyagárak további, adott esetben extrém mértéket is elérő növekedésének megakadályozása, ezáltal a családok védelme. A közgazdász közölte, hogy a kormány döntése egy rendkívüli döntés, amilyet csak a legritkább és legindokoltabb esetekben szoktak meghozni.
Vágólapra másolva!

Mint arról tegnap beszámoltunk Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány úgy döntött, hogy november 15-től 480 forintos felső határa lesz a 95-ös oktánszámú benzin és gázolaj árának.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Forrás: MTI/Kovács Attila

A miniszter közölte, hogy gázolaj és a 95-ös benzin árszabása 480 forintnál lehet alacsonyabb, de ennél magasabb nem. Ismertette, hogy amelyik töltőállomás nem tartja be a hatósági árat az bezárásra számíthat. A három hónap leteltével a kormány felülvizsgálja az intézkedést.

A miniszter a sajtótájékoztatón beszámolt arról is többek között, hogy a meghozott intézkedést az európai uniós üzemanyagárak és a más országokban alkalmazott hasonló intézkedések tanulmányozása előzte meg . Beszédében kiemelte, hogy

a kormány a döntéstől kedvező gazdasági hatást és az emelkedő infláció mérséklését reméli.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este megerősítette az erre vonatkozó döntést:

A kormányfő ismertette, hogy három hónapra rendelték el a kormányrendeletben rögzített hatósági árat, majd február végén felülvizsgálják az intézkedést. Az erre vonatkozó 624/2021. (XI. 11.) kormányrendelet már megjelent a Magyar Közlönyben.

A miniszterelnök szavai szerint a lépés megtétele elengedhetetlen a magyar gazdaság fejlődésének biztosítása érdekében.

- mondta a miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videójában.

Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza elemezte a friss kormányzati döntés okát és kifejtette a tegnapi napon bejelentett rendkívüli intézkedés várható hatásait az Origónak.

Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza Forrás: Századvég

Év eleje óta a benzin 40, a gázolaj több mint 30 százalékkal drágult

Szakáli István Loránd ismertette, hogy miközben az idei év elején még mind a 95-ös benzin, mind pedig a gázolaj nagykereskedelmi ára jóval 400 forint alatt alakult, addig napjainkra mindkét üzemanyagfajta ára 500 forint/liter felett van. Az év elején a benzin ára 350-360, a gázolajé pedig 380-390 forint közötti tartományban volt, ma pedig az előbbi ára 506, az utóbbié 512 forint.

A benzin 40, a gázolaj több mint 30 százalékkal drágult.

A gazdasági felpattanás nagy energiaigénye erőteljes keresleti piacot hozott létre (illusztráció) Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A hatósági beavatkozás oka elsősorban az infláció növekedésében igen jelentős szerepet játszó üzemanyagárak további, adott esetben extrém mértéket is elérő növekedésének megakadályozása, ezáltal a családok védelme. Az üzemanyagok drágulása a szállítási tevékenységen keresztül szinte mindegyik termék és a legtöbb szolgáltatás fogyasztói árába begyűrűzik - mondta a közgazdász.

Szakáli emlékeztetett, hogy az idei év második felében globális szinten szembesülhettünk az energiahordozók árának gyors és nagyarányú emelkedésével. Jelentősen emelkedett a fölgáz, az elektromos áram, a szén és a kőolaj ára is. Ez az emelkedés elsősorban a tavalyi évet, illetve az idei év első felét jellemző rendkívül alacsony energiaárakkal összehasonlítva szembetűnő.

Járványt követő gyors gazdasági újraindulás, nagy energiaéhség és átgondolatlan klímavédelmi célok

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza ismertette, hogy az áremelkedésnek több kiváltó oka is van. Ezek közül az egyik a gazdaságok világjárvány következtében megvalósult nagyarányú leállását követő gyors újraindulás, ami többeket, köztük az energiatermelőket és forgalmazókat is váratlanul érte. A gazdasági felpattanás nagy energiaigénye erőteljes keresleti piacot hozott létre, a korlátozott kínálat nem képes kielégíteni az igényeket, ami gyors áremelkedéshez vezetett - hangsúlyozta.

Szakáli közölte, hogy ezen túlmenően egyéb globális folyamatok is szerepet játszottak az energiaárak, azon belül az üzemanyagok árának növekedésében. Ezek közül az egyik, hogy egyre növekszik a fejlődő országok energiaéhsége, részben a gazdaság fejlődésének, részben a polgári életmód választásának küszöbén álló (pl. autóhasználat) nagyszámú állampolgár igényeinek növekedése miatt. Ez az egyre növekvő kereslet pedig azzal találkozik, hogy a kínálat jelenleg nem képes követni az igényeket.

(illusztráció) Fotó: Polyák Attila - Origo

Ez részben annak köszönhető, hogy az elmúlt évek alacsony energiaárai miatt, valamint az EU szintjén jelentkező néhol átgondolatlan klímavédelmi célok megfogalmazása miatt, az ágazatban csökkent a kitermelés növeléséhez elengedhetetlenül szükséges beruházások volumene. Tovább súlyosbítja a helyzetet az OPEC országok taktikázása, amely a kitermelés volumenét és árát egy számukra kedvező, másokat (pl. palaolaj kitermelők) nehéz helyzetbe hozó szinten kívánja tartani.

Az üzemanyagárak befagyasztása egy rendkívüli döntésnek mondható

A közgazdász értékelése szerint a tegnapi döntés egy rendkívüli döntés, amilyet csak a legritkább és legindokoltabb esetekben szoktak meghozni.

Ismertette, hogy jelenleg hasonló döntést az EU-ban egyelőre csak Horvátországban léptek meg.

Portugáliában olyan intézkedést hoztak, amely lehetőséget ad a kormánynak, hogy az üzemanyag kereskedők által alkalmazott árrés maximalizálásán keresztül szabályozzák az üzemanyagok árát, míg Franciaországban minden havi 2000 eurónál kevesebb jövedelemmel rendelkező lakos, egyszeri 100 euró juttatást kap a magas üzemanyagárak okozta többletköltségek kompenzálására.

Mindenképpen fontos hangsúlyozni Szakáli véleménye szerint, hogy ez a döntés az uniós szabályokkal nem ellentétes. Közölte:

Az elemzői várakozások szerint a mostani rendkívüli energiaárak nem lesznek tartósak és belátható időn belül, a mainál lényegesen alacsonyabb árak mellett alakul ki az új energiapiaci egyensúly.

480 forintban maximálta a kormány az üzemanyagok árát. A döntés kedvezően fog hatni az inflációra Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kormányzati döntés hozzájárul az inflációs nyomás csökkenéséhez

A kormányzati döntés gazdaságra és lakosságra gyakorolt hatása kedvező, hozzájárul az inflációs nyomás csökkenéséhez, azonban az üzemanyag kereskedelemmel foglalkozó vállalatok nyereségességét csökkenti. Ennek oka, hogy a kormánydöntés értelmében az árcsökkenés az üzemanyagok adótartalmát nem, csak a forgalmazók árrését érinti, amiért kompenzációra nem jogosultak -emelte ki az elemző.

Értékelése szerint, tekintettel arra, hogy az üzemanyagok piaca csak kismértékben árérzékeny, nem várható az irántuk való kereslet moratórium okozta növekedése. Végezetül Szakáli István Loránd a várható gazdasági hatásokról elmondta, hogy miközben

a benzin árának befagyasztása elsősorban a benzinüzemű autókat használó lakossági fogyasztókat érinti, a gázolaj árának befagyasztása a lakossági fogyasztókon túl a dízelalapú szállítási ágazaton keresztül, a fogyasztói árak alakulásának szinte teljes palettáját érinti.