Kelet-Európa is bekapcsolódhat a chipgyártásba

TSMC Taiwan Tajvan chip gyár chipgyár
Vágólapra másolva!
Tajvan együttműködést tervez egyes közép- és kelet-európai országokkal, ahogy a globális chiphiány továbbra is komoly problémát okoz az iparágban.
Vágólapra másolva!

Nagyobb szerepet játszhatnak egyes közép- és kelet-európai államok a globális chipgyártási ellátási láncban.

A tajvani kormány ugyanis együttműködéseket fontolgat a régióban, ahogy a globális chiphiány tartós nehézségeket okoz

– közölte a tajvani kormány.

A tajvani Nemzeti Fejlesztési Tanács elnöke, Kung Ming-hsin még a múlt hónapban hangsúlyozta, hogy számos ország több különböző szerepet tölthet be az ellátási láncban. Kung Ming-hsin ezt azt követően mondta, hogy látogatást tett Szlovákiában, Csehországban és Litvániában – írja az RT.com.

Akkor hozzátette, mindhárom ország jelezte, hogy készek együttműködni Tajvannal a félvezetők előállításában. Az ázsiai ország adja egyébként a globális chipgyártás 63 százalékát.

Noha az Európai Bizottság még szeptemberben előállt egy kezdeményezéssel, amely fokozná a régiós chipgyártással összefüggő kutatásokat és a termelési kapacitás bővítését, azonban Kung hangsúlyozta, Európának nehéz feladat lenne mindezt teljesen egyedül véghezvinnie.

Éppen ezért reális forgatókönyv lehet, hogy az európai országok együttműködjenek a szektorban meghatározó erővel bíró Tajvannal.

Tajvan szerepe már csak azért is kiemelkedő, mert az ország közel monopol helyzetben van a globális chipgyártásban. Az erejét jól érzékelteti, hogy egyetlen vállalata, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) 54 százalékos globális részesedéssel bír a piacon. Nem meglepő tehát, hogy olyan amerikai technológiai óriások, mint az Apple vagy az Nvidia is szinte teljes egészében tajvani cégekkel gyártatják le a félvezetőiket.