A Pfizer azzal vádolja az egyik volt alkalmazottját, hogy bizalmas adatokat mentett a saját szerverére. A fájlok a koronavírus elleni vakcina összetevőiről is tartalmaznak titkos információkat. Összesen 12 ezer dokumentumról van szó.

Az egykori dolgozóról annyit lehet tudni, hogy kínai származású, Chun Xiao Linek hívják, pozíciója szerint statisztikai igazgató volt, és 15 év után ő mondott fel a cégnél, hogy átigazoljon egy versenytárshoz, a Xencorhoz, ahová egy halom titkos dokumentumot is vitt volna magával – írja a Business Insider nyomán a Világgazdaság.  

Az anyagok között szerepel egy szeptember 24-ei jegyzőkönyv, amely belső ajánlásokat fogalmaz meg a vakcina fejlesztéséről, továbbá az mRNS technológiának a rákkutatásban való lehetséges alkalmazásáról. A vállalat szerint Li viselkedésével megtévesztette őket, és megpróbálta eltüntetni a tolvajlása nyomait is.

A Pfizer féltve őrizte vakcinának receptjétForrás: 123rf.com

A Pfizer üzleti titok eltulajdonítása címen perelte be a férfit, az ügyet a San Diegó-i szövetségi bíróság kezeli. A tárgyalást december 9-re tűzték ki – értesült a Reuters.

A Pfizer nem akarta, illetve akarja kiadni a vakcinájának dollármilliárdokat érő titkait. Ez nem is csoda, hiszen percenként 65 ezer, másodpercenként ezerdolláros profitot termel a Pfizer, a BioNTech és a Moderna együttesen. Ez naponta 93,5 millió dolláros bevételt jelent.