Jelentősen nőttek a keresetek idén szeptemberben

új forint bankjegyek
Vágólapra másolva!
2021 szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 428.100, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 284.700 forint volt, mindkettő 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt meghaladóan, 9,4 százalékkal nőttek. 2021. január–szeptemberben a bruttó átlagkereset 428.600, a nettó átlagkereset 285.000 forintot ért el, mindkettő 8,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - olvasható a KSH közleményében.
Vágólapra másolva!

Több mint 9 százalékos növekedés

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 428.100, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 438.200 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 284.700, a kedvezményeket is figyelembe véve 293.400 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,1 százalékkal nőtt.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,9 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélküli) bruttó átlagkereset 406.800 forintra becsülhető, 9,0 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A bruttó kereset mediánértéke 349.300 forint volt, amely 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

2021. január–szeptember időszakban:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 428.600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 439.300 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 285.000, a kedvezményeket is figyelembe véve 293.600 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 440.900, a költségvetésben 402.900, a nonprofit szektorban 391.400 forintot ért el, ami 7,8, 9,6, illetve 11,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag emelkedését. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez hozzájárult, hogy augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (746.900 forint),

a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (261.200 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 467.300, a nők esetében 392.100 forint volt, ez a férfiaknál 8,8, a nőknél 8,2 százalék növekedést jelent egy év alatt.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélküli) bruttó átlagkereset 400.700 forintra becsülhető, 8,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 3,9 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 344.500 forint volt, amely 9,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.