Leölték a Festetics-kastély madarait Keszthelyen

Magyarország turizmus, Balaton, Keszthely
Keszthely, 2017. augusztus 27. A keszthelyi Festetics-kastély és parkjának látképe a világ egyetlen repülőképes Li-2-es (szovjet gyártású DC-3-as) repülőgépéből fotózva 2017. augusztus 27-én. Az 1949-ben Taskentben gyártott repülőgépet a Magyar Néphadseregnél helyezték üzembe, majd 1958-ban a Malévhoz került. 1964 novemberében átadták a Néphadseregnek, ahol tízévi szolgálat után 1974. január 11-én a múzeumba küldték. A gép 1997 óta a Goldtimer Alapítvány tulajdona, amellyel a mai napon először szerveztek sétarepülést a Balaton felett. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Az elhullott madarakban kimutatott madárinfluenza miatt fel kellett számolni a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum madárparkjának teljes állományát - közölte az intézmény az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a madárpark munkatársai nemrég az állatok váratlan elhullására lettek figyelmesek, ezért az intézmény azonnali hatállyal lezárta az érintett területet, és jelentette az esetet a szakhatóság felé. A mintákból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma mindegyik esetben a madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.

A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében az állategészségügyi szakemberek a park teljes madárállományát felszámolták.

A szükséges óvintézkedések elvégzése érdekében december 31-ig a keszthelyi Festetics-kastély pálmaházát és madárparkját zárva tartják a látogatók előtt.

A keszthelyi Festetics-kastély és parkjának látképe Forrás: MTI/Varga György

A közlemény hangsúlyozza, hogy óriási veszteség ez az intézménynek és a látogatóinak is, hiszen a színes, egyedi és ritka madárállomány különleges élményt adott a vendégeknek, legfőképpen a családoknak.

A Helikon Kastélymúzeum mindent megtesz azért, hogy a 2022-es évben újra megnyithassa kapuit a madárpark.

A madárpark madarai egy korábbi felvételen Forrás: Facebook/ Festetics-kastély hivatalos oldala

Az esettel kapcsolatban a Nébih a honlapján az elmúlt héten azt írta: a madárparkban 380, különböző fajhoz tartozó vadmadarat tartottak. A terület nagy része madárhálóval fedett, az ott található tórendszer azonban kedvelt pihenőhelye a vadon élő tőkésrécéknek, a vadmadár-populáció fertőzésközvetítő szerepének súlyosságát tehát ez az eset is igazolja.