Pénzügyminisztérium: Erős gazdasági növekedést vár Magyarországon az OECD

Budapest látkép
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 6,9 százalékos magyar gazdasági növekedéssel számol 2021-ben a legfrissebb, szerdán publikált 'Economic Outlook' című kiadványában - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Vágólapra másolva!

A PM közleménye szerint az idei évre vonatkozó előrejelzés több mint 2 százalékponttal haladja meg a májusi OECD-prognózisban foglalt növekedési értéket. 2022-re 5 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít a kiadvány.

A magyar gazdaság növekedésének motorja a beruházások és a fogyasztás lehet, amit tovább támogathat a munkanélküliség folyamatos csökkenése, a visszapattanást segítette a gyors oltási program és a korai nyitás

- vélik az OECD szakértői, akik 2021-ben 7,5 százalékos költségvetési hiányt jeleznek előre, és a fiskális politika fokozatos konszolidálódására számítanak 2023-ig - áll a közleményben.

Budapest látképe Forrás: Shutterstock/ZGPhotography

A szakértők azt írják: évente közel 2 százalékpontos csökkenés várható az államháztartási hiány mértékében. Az államadósság tekintetében szintén csökkenő pályával számol a dokumentum.
A tanulmány szerint a világgazdaság teljesítménye 2021-ben a korábbi előrejelzéshez képest némileg alacsonyabban, ám még mindig magas, 5,6 százalékos szinten alakul, míg a következő két év lassabb, de továbbra is érdemi növekedési időszakot hozhat. A kiadvány rögzíti:

a fiskális ösztönző csomagok világszerte elkerülhetetlenek voltak, a kormányzati intézkedések mérsékelték a Covid-19 válság negatív hatásait

- áll a közleményben.

A szakértők hozzáteszik: a fejlett gazdaságok várhatóan 2023-ra érik el a válság előtti teljesítmény szintjüket, azonban az elkövetkezendő időszakban komoly egyensúlyi problémákkal kell megküzdeniük. A dokumentum szerint az eltérő átoltottsági szint a helyreállítás folyamatát a fejlett- és a feltörekvő piacok gazdaságai között egyenlőtlenné teheti - írta a PM.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán ismertetett legfrissebb jelentésében az szerepel, hogy a globális gazdaság növekedése az idei 5,6 százalékról jövőre 4,5 százalékra, 2023-ban 3,2 százalékra lassul. Előző becslésében az OECD az idei évre minimálisan nagyobb, 5,7 százalékos globális GDP-növekedést valószínűsített. A jövő évre vonatkozó becslésén nem változtatott a párizsi székhelyű szervezet, amely 2023-ra most először tett közzé előrejelzést.
Magyarországgal kapcsolatban a jelentés 6,9 százalékos idei gazdasági növekedést valószínűsít, ami 2022-ben 5 százalékra, 2023-ban pedig 3 százalékra lassulhat.