Harmincezer felett a cégalapítások száma

vállalkozás önbizalom siker bukás hogyan karrier
Az igazán jó vállalkozó nem fél attól, hogy elbukik, mert alapvető hiedelmei között megtalálható, hogy képes bármilyen helyzetben helyt állni, adott esetben felállni, és akár mindent teljesen elölről kezdeni.
Vágólapra másolva!
A Covid-válságból kifelé jövet bizakodó a versenyszféra, többéves rekord dőlt meg az idén a vállalkozások bejegyzésében, ezzel együtt kevesebb cég szűnt meg, mint az utóbbi időszakban bármikor - írja szerdai számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A gazdasági napilap cikke a Nemzeti Cégtár adatai alapján ismerteti, hogy az idén

január és november között már 30 760 vállalkozást jegyeztek be Magyarországon.

Ez nemcsak a tavalyi egész éves adatot múlta felül, hanem az elmúlt öt évhez képest is példátlan aktivitást jelez, 2016 és 2020 között ugyanis egyszer sem érte el a 30 ezres határt a cégalapítások száma, 26 és 29 ezer között mozgott.

Eközben a megszűnések adatsora is kedvezőbb képet fest a reálgazdaságról, hiszen az év első tizenegy hónapjában mindössze 17 776 cég hagyott fel addigi tevékenységével.
Viszonyításképpen: tavaly 30 219-en tettek így, az azt megelőző években pedig évi 35-46 ezren. Mindennek alapján feltételezhető, hogy a válságból kifelé jőve

bizakodó a versenyszféra, az üzleti környezet mind több belépőt vonz,

aki pedig korábban a bezárást fontolgatta, inkább kitart. Így

november végén 546 825 vállalkozást tartott számon a Nemzeti Cégtár,

majdnem 600-zal többet, mint a múlt év végén. Ez azért nagy szó, mert az előző négy esztendő leforgása alatt 46 ezer piaci szereplő tűnt el a süllyesztőben.

Egyre többen hisznek abban, hogy sikeresek lehetnek Fotó / 123RF

A mostani trendfordulóig az egészséges szelekcióval járó koncentrálódásról beszélhettünk, amihez nagyban hozzájárult a kényszervállalkozások megszűnése is - reagált a Világgazdaság megkeresésére Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Felidézte, hogy

a rendszerváltás után mindenki vállalkozott, de ez sokaknak leginkább menekülőút volt.

Ezután fokozatosan csökkent a cégek száma. Úgy látja, hogy bár ágazati bontásban és régiónként is jelentősek az eltérések,

összességében visszatérőben van az optimizmus,

a mostani folyamat a gazdaság normális pulzálásának a velejárója. Az MKIK elnöke szerint egyre többen hisznek abban, hogy sikeresek lehetnek, sokan pedig eleve a cégszerű működéstől várják az eredményességet.