Befejeződött a Budavári Palota részletes felmérése és megkezdték az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezését. Továbbá elkészültek az első látványtervek is - adta hírül közleményében a Várkapitányság.

A Nemzeti Hauszmann Program egyik legfontosabb célja, hogy a Budavári Palota ismét századfordulós fényében tündökölhessen. A századfordulón az egymásból nyíló terekkel összesen 250 méteres térsor jött létre az épületben a dunai oldalon, ami a krisztinavárosi szárny irányába is folytatódott, összesen mintegy 350 méter hosszan. Ez a versailles-i kastély után a második legnagyobb volt Európában. A palota méltó rekonstruálása hatalmas feladat, hiszen a második világháborúban megsérült épületegyüttest a kommunista rendszerben jelentősen átalakították. Sok helyen megváltoztatták a termek és az emeletek kiosztását, az értékes és igényes belső díszítést megsemmisítették vagy elfedték. Megszüntették azt a nyitottságot, amelyet az egymáshoz csatlakozó térsor biztosított a főemeleten, és amely látványban összekapcsolta a palotát a Dunával.

A palota teljes helyreállításának próbafeladataként tekintettek a Szent István-termet is magában foglaló déli összekötő szárny rekonstrukciójára. Itt idén augusztus 20-ától eredeti formájában tekinthető meg a homlokzat és a belső térszerkezet, így a legendás történelmi helyiség is. A munka folyamán olyan értékes tapasztalatokra tettek szert a munkálatokban résztvevők, amelyeket az épületegyüttes többi részénél is hasznosítani tudnak.

Tekintse meg galériánkat a budai vár felújításáról:

A képre kattintva galéria nyílikForrás: Várkapitányság

A szakemberek már elkészültek a palota teljes műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális felmérésével. Ez hosszú évtizedek óta váratott magára.

Most már pontosan megismerhetőek a háború utáni átalakítások, a közművek állapota és elhelyezkedése. A felmérés végeztével elkezdődhetett az épület rekonstrukciójának és jövőbeli hasznosításának tervezése.

Az épületegyüttes helyreállításának tervezését Gutowski Robert vezeti. A Pro Architectura díjas építész irodájával több kiemelkedő projekten is dolgozott már: ilyen a pátyi Szent II. János Pál pápa templom, a Pannonhalmi Főapátság új koncertterme vagy a Naplás-tavi kilátó. Mindemellett terveik döntőbe kerültek a sencseni Operaház, a vilniusi Nemzeti Koncertterem és a helsinki Nemzeti Múzeum bővítésére kiírt tervpályázatokon is.

Hazai és nemzetközi díjakkal egyaránt büszkélkedhet az iroda: New Yorkban a pannonhalmi díszterem elnyerte az „Architizer A+Awards Special Mention" díját, míg a pátyi Szent II. János Pál pápa templom „Dezeen Awards 2020, Highly Commended" elismerést kapott Londonban. Emellett elnyerték az Építőipari Nívódíjat, a Média Építészeti Díját és a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat is.