Már többen jönnek haza, mint ahányan külföldre mennek munkavállalás céljával

SZIJJÁRTÓ Péter; RADEGONDE, Sylvestre
Budapest, 2021. július 2. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél Louis Sylvestre Radegonde-dal, a Seychelle Köztársaság külügyi és turisztikai miniszterével a tárgyalásuk után tartott közös sajtótájékoztatójukon a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. július 2-án. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évben már többen jönnek vissza Magyarországra, mint ahányan külföldre mennek munkavállalás céljával, amiben nagy szerepe volt a szolgáltatóközponti beruházásoknak is - mondta pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az indiai Tata Consultancy Services (TCS) magyarországi jelenlétének 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt, amelyen a vállalat bejelentette, hogy a következő két évben 300 új, jellemzően magas hozzáadott értékű munkahelyet hoz létre Budapesten a pénzügyi elemzés, a piackutatás és az IT területén.

A miniszter beszédében aláhúzta, hogy az üzleti szolgáltatószektor a magyar gazdaság egyik legfontosabb területévé vált és Magyarország mára az ágazat egyik "fellegvára" Közép-Európában.

Hangsúlyozta, hogy ha ez az iparág fejlődik, akkor több fiatal magyar tehetség marad itthon, ugyanis a jó fizetések, a gyors előrelépési lehetőségek erős alternatíváját jelentik a külföldre távozásnak.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy miközben a koronavírus-járvány miatt súlyos válság alakult ki a világban, Magyarországon sorra dőltek és dőlnek a gazdasági rekordok, aminek szerinte három "kőkemény előfeltétele" volt.

Először is kiemelte, hogy a történtek alátámasztották a "kanyarban előzésre" vonatkozó döntések helyességét, amelyek keretében a kormány segélyosztogatás helyett meghirdette minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Megemlítette ezután az elmúlt tizenkét év alacsony adókra alapozott gazdaságpolitikai stratégiáját, amelynek nyomán a gazdaság dimenzióváltása is megkezdődhetett. Végül kitért a keleti nyitás stratégiájára, amelyet szerinte sokan támadtak politikai-ideológiai alapon, azonban mára világossá vált, hogy az helyes helyzetértékelésre és előrejelzésre épült, s jól reagált a világgazdaság súlypontjainak eltolódására.

A miniszter rámutatott, hogy míg tizenöt éve a globális beruházások 80 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 20 százalékát keletiből, tavaly ez az arány teljesen megfordult, s a Kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, a Nyugaté 30 százalékosra csökkent.

"A külgazdasági kapcsolatrendszer két lábra állításával Magyarország ellenállóbbá tette gazdaságát a különböző sokkokkal és válságokkal szemben" - szögezte le. Hozzátette, hogy az elmúlt tíz évben 28 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma a keleti világgal, és az onnan érkező beruházásokból sokat profitált.

Szijjártó Péter hatalmas elismerésnek nevezte, hogy a globálisan 22 milliárd dollár éves árbevétellel rendelkező TCS ismét Magyarország mellett döntött, miközben a világ száz országában jelen van és 530 ezer embert foglalkoztat.

A cég az újabb bővítéssel már mintegy háromezer embernek ad majd munkát az itteni központban, ahol már most is 99 különböző nemzetiség dolgozik együtt, és 33 nyelven zajlik a munkavégzés.

Elmondta, hogy az indiai vállalatok eddig nagyjából hárommilliárd dollárnyi beruházást hoztak Magyarországra, ahol a tizedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják. A két ország közötti kereskedelmi forgalom az idei év első kilenc hónapjában 36 százalékkal, míg a magyar export 50 százalékkal nőtt, így már szeptember végére sikerült elérni a teljes 2020-as évi szintet.