Debrecen lehet a tiszta energetikai alapokra épülő gazdasági korszakváltás egyik zászlóshajója - mondta a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy a városban építi fel első Dél-Koreán kívüli gyárát az akkumulátor-alkatrészek gyártásával foglalkozó Eco-Pro BM cégcsoport.

Papp László (Fidesz-KDNP) jelezte: A 264 milliárd forintos - több mint 700 millió eurós - beruházással 631 új munkahely jön létre; a gyárat a déli ipari övezet 36 hektáros területén építik fel.

Hozzátette: 2015 óta, a dél-koreai fejlesztéssel együtt, ezermilliárd forintot meghaladó működőtőke érkezett Debrecenbe, és több mint tízezer új munkahely létesült ebben az időszakban.

A polgármester elmondta azt is, hogy az akkumulátor-katódokat gyártó Eco-Pro BM árbevétele 15 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, ezen a területen is együttműködésre számítanak a jövőben a Debreceni Egyetemmel, ahol jelenleg 150 dél-koreai hallgató tanul.

Papp László szerint az e-mobilitás szerepének dinamikus növekedésével Debrecen a 21. század egyik nyertese lehet. Utalt rá, hogy a BMW új gyárának üzembe helyezésével Debrecen az elektromobilitás egyik központja lesz, ebbe a sorba illeszkedik az ugyancsak elektromos autók akkumulátoraihoz alkatrészeket gyártó kínai Semcorp, illetve a dél-koreai Eco-Pro BM debreceni üzeme is.

Papp László, Debrecen polgármestereFotó: Polyák Attila - Origo

Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője elismerően beszélt a magyar kormány gazdaságfejlesztési stratégiájáról, amelynek köszönhetően számos, magas hozzáadott értéket képviselő gyártóüzem, illetve szolgáltatás települ az országba.

A politikus azt mondta, a beruházásokhoz nyújtott vissza nem térítendő támogatások egyfajta üzleti befektetések is, amelyek 5-10 év távlatában adóbevételekben térülnek meg. A dél-koreai gyár debreceni beruházása a kormány egyedi támogatásával valósul meg, amelyet a nagyságrend miatt az Európai Unióval még egyeztetni kell - fűzte hozzá.

Pósán László, a leendő gyárnak is otthont adó, déli városrész fideszes képviselője azt mondta, hogy a nemzetközi repülőtérnek is helyet biztosító térség ma Debrecen leggyorsabban átalakuló, és legnagyobb mértékben fejlődő területe.

A kormánypárti politikus szerint Debrecen a legújabb kori ipari forradalom meghatározó szereplője, de nemcsak itthon, hanem Európában, és a betelepülő cégeket tekintve a világban is.