Sztárok, akik nemcsak abból gazdagodtak meg, hogy sztárok

Rihanna
Vágólapra másolva!
Nem ritka, hogy a már befutott sztárok is alternatív karriert választanak maguknak, ami időnként igen jövedelmező. Rihanna például a divatmárkájából lett milliárdos, míg Dr. Dre a rapkarrier mellett saját fejhallgató-márkával futott be. Bemutatjuk azokat a sztárokat, akik igazán úgymond másodállásból gazdagodtak meg.
Vágólapra másolva!

Számos olyan sztár van, aki bár az eredeti karrierjében is sikeres, mégis úgy döntött, hogy más úton is szerencsét próbál. Bemutatunk néhány olyan sztárt, akik bölcsen döntöttek, amikor új pályán is kipróbálták magukat.

Jessica Simpson

Az amerikai énekesnő az egyik olyan sztár, aki az énekesi karrierje helyett az üzleti pályára lépett. Simpson 1999-ben adta ki az első albumát, és a művészi karrierje során filmekben és televíziós produkciókban is több alkalommal szerepelt.

Jessica Simpson már hosszú évek óta működteti sikeres vállalkozását Forrás: Getty Images via AFP/Amy Sussman

2010 óta azonban Simpson nem adott ki új lemezt, és elsősorban az üzleti karrierjére fókuszált – noha tévés szereplései ezt követően is voltak.

Az énekesnő beindította saját divatipari vállalkozását, Jessica Simpson Collection néven, ami 2014 óta évi 1 milliárd dolláros bevételt termel.

Vagyis Simpson nincs is rászorulva arra, hogy új albumot adjon ki, így is szép vagyont keres a vállalkozásával.

Rihanna

Rihanna esete talán a legismertebb a listán szereplő sztárok közül. Ő ugyanis a világ leggazdagabb énekesnője, akinek a vagyona jelentős részben nem a zenei karrierjéből származik.

Az előadóművészi bevételek mellett Rihanna 2017-ben elindította a Fenty Beauty nevű kozmetikai márkáját, és megalapította a Savage X Fenty nevű fehérneműmárkát is.

Előbbi vállalkozás jelenlegi értéke 1,4 milliárd dollár körül mozog,

vagyis nem meglepő, hogy a fentiek együtt Rihannát is a milliárdosok közé emelték.

Drake

A színész és énekes nettó vagyonát 180 millió dollárra becsülik, ami jelentős részben a második karrierjéből, a rapből származik. Ma már Drake-et talán elsősorban zenészként ismeri a nagyközönség, azonban a rapkarrier előtt egy kanadai televíziós sorozatban, a 2001 és 2015 között sugárzott Degrassi gimiben alapozta meg a hírnevét – Drake 2009-ig szerepelt a produkcióban.

Drake színészként indította a karrierjét egy kanadai sorozatban Forrás: AFP/Getty Images/Amy Sussman

Miután kiszállt a sorozatból, megkezdte a zenei karrierjét, melyet a So Far Gone című lemez lendített fel igazán, amely 2010-ben nagy sikert aratott. Drake sikere azóta töretlen, sorra adja ki az albumokat, és olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint például Rihanna.

Dwayne Johnson

A Sziklaként is ismert Dwayne Johnson komoly sikereket ért el az eredeti karrierjében pankrátorként, azonban idővel a színészet felé fordult. Ez pedig igen jövedelmező döntésnek bizonyult, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Johnson nettó vagyona ma eléri a 400 millió dollárt.

Dwayne "A Szikla" Johnson ma már 20 millió dollárt keres filmenként Forrás: AFP/2018 Getty Images/Michael Loccisano

A sztár jelenleg a világ egyik legjobban fizetett színésze, és a sikerét jól mutatja, hogy

csak 2020-ban 87,5 millió dollárt keresett, akkor, amikor a koronavírus-járvány miatt az egész mozis iparág nehéz helyzetbe került.

A hírek szerint A Szikla jelenleg 20 millió dollárt (kb. 6,5 milliárd forint) keres filmenként.

Dr. Dre

Az 56 éves kaliforniai rapper vagyona 780 millió dollár, de ennek a jelentős része nem a zenélésből származik. Dr. Dre ugyanis hatalmas sikert aratott a saját, elektronikai cikkeket forgalmazó üzletével.

A Dr. Dre által alapított márkát végül az Apple vette meg 3 milliárd dollárért Forrás: AFP/Andrew Burton

Leghíresebb márkája a fejhallgatókat forgalmazó Beats, amely az egész szektor egyik leghíresebb termékének számít 2010 óta. Olyannyira, hogy

az Apple is felfigyelt a termékre, és 2014-ben meg is vásárolta a márkát 3 milliárd dollárért.

Dr. Dre a hírek szerint csak ezen az üzleten nagyjából 500 millió dollárt keresett.

Mark Wahlberg

Mark Wahlberg története kissé hasonlít Drake karrierjéhez, csak éppen fordítva. Ma már ugyanis szinte mindenki színészként ismeri Wahlberget, azonban a karrierjét rapperként kezdte, Marky Mark néven.

Mark Wahlberg eredetileg énekesként, Marky Mark néven indult Forrás: AFP/Valerie Macon

A zenei karrier azonban idővel vesztett a lendületéből, és Wahlberg jó érzékkel tért át a színészi pályára. Ezen a területen akkora sikert ért el, hogy sokan egyáltalán nem is tudják már, hogy a sztár korábban zenélt, sőt, ruházati modellkedést is vállalt. Jelenleg dollármilliókat kap minden filmjéért, és csak 2020-ban 58 millió dollárt keresett.

Reese Witherspoon

Az elsősorban színészként híressé vált, Oscar-díjas Reese Witherspoon vagyona 200 millió dollárra tehető, azonban ehhez az összeghez szüksége volt egy másik vállalkozásra is.

Witherspoon még 2012-ben alapította meg a saját produkciós cégét Pacific Standard néven, amely olyan alkotások mögött állt, mint a Holtodiglan (Gone Girl) vagy a Vadon.

Witherspoon egyébként producerként is aktív.

Reese Witherspoon a színészet mellett sikeres produkciós vállalkozást vezet Forrás: Getty Images/FilmMagic

Később, 2016-ban, a színésznő az Otter Media vállalattal együttműködve létrehozta a Hello Sunshine nevű médiacéget, amely számos podcast gyártása mellett az Apple Tv+-szal is együttműködik. Az Apple állítólag meg is akarta vásárolni a Hello Sunshine-t (amelynek jelenleg leányvállalata a Pacific Standard), azonban az üzlet eddig nem valósult meg.