Vágólapra másolva!
Közeleg a karácsony, amikor jelentősen megnő a csomagolási, valamint a háztartási hulladék mennyisége, hiszen rengeteg műanyag és papír kerül a szemétbe. Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt évek fenntarthatósággal kapcsolatos töretlen edukációjának már hazánkban is érezhető a pozitív hatása, amihez talán a pandémia is hozzátett. A Rondo Hullámkartongyártó Kft. legfrissebb kutatása szerint a magyar lakosság több mint egyharmada a környezetbarát csomagolást használó márkákat részesíti előnyben.
Vágólapra másolva!

Az ünnepek alatt világszerte kimagaslóan megnő a szemét mennyisége: a többlethulladék nagy részét a megvásárolt ajándékok csomagolásai – többek között a sokszor nem újrahasznosítható díszes csomagolópapírok –, az üdvözlőkártyák és a megmaradt élelmiszer jelentik. A környezetet tovább terheli az is, hogy az elmúlt időben a korlátozásokkal járó „bezártság" miatt sokkal több időt töltöttünk otthon, amelynek következtében megsokszorozódott az otthoni hulladéktermelés is.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Nem mindegy azonban, hogy milyen csomagolások kerülnek a szemétbe, és hogyan kezeljük, azaz szelektáljuk az otthoni hulladékot.

A kormányok világszerte erős fenntarthatósági kommunikációba kezdtek, és számos helyen – hazánkban is – betiltották az egyszer használatos műanyagokat. A Rondo Hullámkartongyártó Kft. legfrissebb, reprezentatív kutatása ezért azt vizsgálta, milyen hatása volt az edukációnak a hazai lakosságra, hogyan változtak ezen a téren a vásárlói szokások és figyelnek-e a fenntarthatóságra az ünnepek alatt.

Népszerű a környezetbarát csomagolás

A felmérésből kiderült, hogy a hazai lakosság több mint egyharmada részesíti előnyben azokat a termékeket, amelyeknek környezetbarát a csomagolása – 29 százalék nagyrészt ezt tartja szem előtt, 8 százalék számára pedig ez a legfontosabb szempont –, 57 százalék gondol rá, de inkább nem ez alapján dönt, és csupán 7 százalék hagyja teljesen figyelmen kívül ezt a tényezőt.

Habár az ár még mindig elengedhetetlen szempont a vásárlásnál, a megkérdezettek 74 százaléka fizetne többet egy termékért annak érdekében, hogy környezetkímélő csomagolásban kapja kézhez: 7 százalék minden esetben, 24 százalék csak egyes termékek esetében, 43 százalék pedig csak akkor, ha nem túl nagy az árkülönbség.

A kitöltők mintegy 62 százaléka szerint a – teljes mértékben újrahasznosítható – hullámkarton és a papír a legkörnyezetbarátabb csomagolás.

A hazai lakosság több mint egyharmada részesíti előnyben azokat a termékeket, amelyeknek környezetbarát a csomagolása Forrás: Rondo Hullámkartongyártó Kft

A magyarok számára egyre alapvetőbb a fenntartható fejlődés elősegítése, hiszen a válaszadók 73 százaléka törekszik valamilyen szinten a környezettudatosságra, amiben sokaknál a pandémia is szerepet játszik: 24 százalékuk már a COVID-19 megjelenése előtt is környezetkímélőbben élte életét, 10 százalékuk a világjárvány óta figyel nagyon a fenntarthatóságra, 39 százalékuk pedig kis mértékben, de tudott változtatni a hozzáállásán az elmúlt 1,5 évben.

A kérdőív arra is kitért, milyen fenntarthatósági lépéseket tesznek a magyarok karácsonykor. Az ünnepi időszak alatt a kitöltők 59 százaléka gyűjti szelektíven szemetét, amivel segítik, hogy az arra alkalmas csomagolások visszakerüljenek a körforgásba.

A pazarlás visszaszorítása érdekében a lakosság 46 százaléka korábbi csomagolásokat, dobozokat választ az ajándékokhoz, 25 százalék pedig új, de környezetbarát csomagolóanyagot vesz.

A zöld hozzáállás az ünnepi bevásárláson is meglátszik: 47 százalék saját zacskót visz a boltba, 6 százalék csak fenntartható csomagolású ajándékokat vesz, míg 5 százalék kizárólag környezetkímélő védőborításban lévő árut vásárol a karácsonyi étkezésekhez. A válaszadók csupán 12 százaléka nem tesz semmilyen fenntarthatósági lépést az ünnepek alatt.

A kutatásról

A Rondo Hullámkartongyártó Kft. megbízásából készült Opinio kutatás adatfelvétele 2021 novemberében zajlott. Az 1131 kitöltő válaszai alapján létrejött minta reprezentatív a 16-59 éves magyar lakosságra kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint. A kutatásban a megkérdezettek a karácsonyi fenntarthatósági lépésekre vonatkozó kérdés esetében több választ is megjelölhettek.