14,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése októberben

lakás ház építkezés lakótelep lakópark ingatlan illusztráció
Vágólapra másolva!
Októberben 14,5 százalékkal meghaladta az építőipar termelése az egy évvel korábbit, az épületek építése 19,7, az egyéb építményeké 9,7 százalékkal nőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az előző hónaphoz mérve 1,1 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 23,2, az egyéb építmények építésében 8,7 százalékkal bővült a termelés.

A speciális szaképítés 13,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az építőipar folyó áron számolt termelési értéke 518,6 milliárd forint volt, 4,8 százalékkal kevesebb az előző havinál, és 34,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál, amiből 14,5 százalékos éves áremelkedés adódik.

A hónap során megkötött új szerződések volumene 3,7 százalékkal alacsonyabb volt a tavaly októberinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 4,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 2,9 százalékkal kisebb volt.

Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállománya 6,7 százalékkal meghaladta a tavaly október végit.

Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 12,6, az egyéb építményeké 2,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első tíz hónapjában 11,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest.

Régiós első Magyarország az építőipar bővülésében

A járványhelyzetnek betudható tavalyi visszaesés kiigazításán túli növekedés jelezhető előre az építőiparban 2021-re - mondta el a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait értékelve Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, 2010 átlagához képest az ágazat termelése több mint 70 százalékkal bővült, ezzel Magyarország továbbra is első a régióban.

2021 októberében az építőipari termelés a nyers adatok szerint 14,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,1 százalékkal haladta meg a szeptemberit. Az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületeké 19,7, az egyéb építményeké 9,7 százalékkal. Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományában 6,7 százalékos növekedés mutatható ki.

Schanda Tamás kifejtette:

A hazai cégeket elsősorban a 2018-ban indított „ÉPÍTŐ" támogatási programsorozattal segítjük hozzá ahhoz, hogy képesek legyenek eleget tenni a növekvő megrendelői igényeknek. Az eddigi öt kiírás keretében közel félezer hazai kis- és középvállalkozás kapott összesen több mint 33 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást. A következő két évre rendelkezésre álló további 24 milliárd forintos keretösszeg új elemként az iparági duális képzés megerősítésére és az ágazati digitalizáció felgyorsítására is fordítható" - mondta a közlemény szerint az ITM miniszterhelyettese.