Átfogó kutatás készült a fenntarthatóságról a diákok körében

Faültetés Budakeszin, a Széchenyi István Általános Iskolában a 2020. évi Fenntarthatósági Témahét keretében
Vágólapra másolva!
Több mint 30 ezer Kárpát-medencei magyar diák elérésével átfogó fenntarthatósági kutatás készült a közelmúltban. A kutatók arra keresték a választ, hogy a diákok mit gondolnak a fenntarthatóságról, mit tesznek, mit tennének érte, a fenntarthatóság fogalomkörén belül hova helyezik a hangsúlyt, mi foglalkoztatja őket.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben a Földért aggódó emberek a Glasgow-ban megrendezett ENSZ-klímacsúcsra, majd a Planet Budapest 2021 expó és világtalálkozóra figyeltek: vajon képes-e az emberiség megfelelő lépéseket tenni, hogy gyermekeink élhető környezetben élhessenek? Egyáltalán: kinek a felelőssége, hogy idáig jutottunk? A nagyvállatoké, a politikusoké, vagy a fogyasztói társadalomban szocializálódott lakosoké? Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. A kutatás a diákokat kérdezte meg, mit gondolnak a témáról.

- mondta Matolcsy Miklós a kutatás ötletgazdája és a kutatási program vezetője.

Számos értékes program fut a diákok fenntarthatóságra nevelésére, ezek közül is kiemelkedik a Fenntarthatósági Témahét, ami évente a Föld napja körül közel 2 ezer Kárpát-medencei magyar iskola 400 ezer diákját éri el, vagy a középiskolák számára most szeptemberben indult Zöld Föld fenntarthatósági tantárgy. A diák fenntarthatósági kutatás célja többek közt a szemléletformálási programok támogatása, egyfajta visszajelzésként arról, hogy a diákok merre mennek, mit gondolnak.

A fenntarthatósági kutatás a diákok és tanárok fenntarthatóságról alkotott véleményét mérte fel, célcsoportja a Kárpát-medencében élő, magyar nyelvet beszélő 10-18 éves, felső tagozatos és középiskolás diákok, illetve tanáraik voltak.

Az online kérdőíves kutatásban az adatfelvétel 2021. április 19. és május 31. között zajlott a Fenntarthatósági Témahét keretében, összesen 31.788-an töltötték ki a kérdőívet. Összesen 8 országból érkeztek kitöltések, a döntő többségben Magyarországról.

A kutatás szervezője a PontVelem Nonprofit Kft. volt, a kutatási módszertan kialakítása és az adatok feldolgozása öt hazai egyetem, az Unesco Magyar Nemzeti Bizottsága és egyéb szakmai szervezetek támogatásával és részvételével zajlott.

A kutatók 7 kérdéskörben vizsgálták a diákok fenntarthatósági véleményét:

  1. A diákok környezeti attitűdje
  2. A diákok természeti kötődése
  3. A diákok környezettudatos cselekvéseik és az azokra vonatkozó szándékaik
  4. A diákok vásárlási, fogyasztási szokásai
  5. A diákok Fenntarthatósági Témahéten szerzett tapasztalatai
  6. A 10-14 éves és a 15-18 éves korosztály tudásszintje
  7. A diákok szociokulturális háttere és az egyes kérdésekre adott válaszok közötti összefüggések

A diákok környezeti attitűdjét mérő Új Ökológiai Paradigma Skála gyermek változata alapján elmondható, hogy a magyar diákok kimondottan pozitív környezeti attitűdökkel rendelkeznek, az eredmény nemzetközi összehasonlításban is átlagosan magasnak mondható.

A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a diákok természeti kötődése a nemzetközi skálán mérve is határozottan pozitív. A diákok természeti kötődését a Természet-Kapcsolódás (Nature Relatedness, NR) Nisbet és munkatársai (2009) 6 tételes kérdőívének magyar változatának kérdéseire kapott összpontszámmal jellemezték a kutatók. Érdekesség, hogy a természethez való kapcsolódás kisebb településeken erősebb.

Faültetés Budakeszin, a Széchenyi István Általános Iskolában a 2020. évi Fenntarthatósági Témahét keretében Forrás: PontVelem Nonprofit Kft.

A diákok környezettudatos cselekvéseinek és az azokra vonatkozó szándékaik felmérése alapján megállapítható, hogy a környezeti kérdések erőteljesen jelen vannak az oktatásban, különösen az általános iskolások, valamint a községekben élők esetében kiemelkedő a rendszeres foglalkozás ezekkel a témákkal. A környezetbarát viselkedési lehetőségek közül a diákok között a szelektív hulladékgyűjtés gyakorlása, illetve a környezetbarát módon való közlekedés a leggyakoribb. Ugyanennyien gondoznak is a környezetükben élő állatokat vagy növényeket. Míg a tanulók válaszaiból kifejezetten pozitív kép rajzolódik ki a fiatalok környezettudatosságával kapcsolatosan, addig a saját környezetükkel kapcsolatos percepciójuk erősen árnyalja ezt a képet. Nagy többségük szerint mások túl keveset, vagy semmit sem foglalkoznak környezettel.

TeSzedd! akció a 2019. évi Fenntarthatósági Témahéten Forrás: PontVelem Nonprofit Kft.

A fiatalok környezettudatosságáról alkotott képnek része a vásárlási, fogyasztási szokásaik feltérképezése is. A vásárlási, fogyasztási szokások némileg árnyalják a tanulók környezettudatosságáról alkotott pozitív képet. Anyagi és kulturális okok, vagy éppen az aktuális médiatematika és divattrendek feltehetőleg erősebben meghatározzák ezeket a szokásokat. A diákok saját bevallásuk szerint valamelyest tudatosan viselkednek az elektronikai játékok és eszközök vásárlása terén, de a ruházkodás terén viszont már kevésbé tudatosak.

Forrás: PontVelem Nonprofit Kft.

Az étkezési szokásokban, például a reggelire elfogyasztott ételek származási országának, az ételek utaztatásának ökológiai lábnyomának ismeretében még van hova fejlődni. De ha a kutatás eredményeként a diákok felteszik maguknak a kérdést, hogy ma reggel hány km-t reggeliztem, akkor már jó úton vannak.

A kutatásról

A kutatási program 2021-ben a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kutatásetikai Bizottságának 2021/192 számú etikai engedélye alapján, zajlott.

A kutatásban több szakmai szervezet is részt vett:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Ember–Környezet Tranzakció Intézet, Budapest
Nyíregyházi Egyetem, Környezettudományi Intézet, Biológia Tanszék
Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar, Győr
Kecskeméti Neumann János Egyetem
Forsense Intézet
Debreceni Egyetem Pszichológiai Tanszék
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága – Nevelésügyi Szakbizottság
Pixrating Kft.

További információ: https://www.fenntarthatosagikutatas.hu/