Ezért jelent nagy segítséget a családoknak a kamatstop

család family
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor tegnap jelentette be, hogy októberi szinten rögzítik a lakossági jelzáloghitelek kamatait. Elmondjuk, hogy ez pontosan mit jelent, mekkora segítség a magyaroknak, mennyi pénz marad az embereknél.
Vágólapra másolva!

A családok védelme

A magyar kormány első számú feladata a magyar családok védelme, ezt számos intézkedés bizonyítja. Emelkedik a minimálbér, a nyugdíj, nyugdíjprémiumot és 13. havi nyugdíjat fizetnek ki az időseknek, az uniós támadások ellenére fenntartják a rezsicsökkentést, és az üzemanyagok áránál rögzített árat vezettek be. Most pedig, ahogy Orbán Viktor szerdai bejelentése során mondta,

új védelmi vonalat nyit meg a kormány az infláció ellen: októberi szinten rögzítik a jelzálog-fedezetű hitelek kamatait

2022. január 1-jei hatállyal. Ez a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályvesztéséig él, vagyis 2022 júniusáig.

Miért van rá szükség?

Az október végétől felgyorsult, valamint az elkövetkező hónapokban esetleg megvalósuló kamatemelkedések hatása ellen nyújt védelmet a kormány által bejelentett kamatstop. A jegybanki kamatemelések hatására a változó kamatozású hiteleket befolyásoló referenciakamatok jelentősen emelkednek. Egy átlagos hitel esetében 20-25 százalékos (havi 11 ezer forint körüli) törlesztőrészlet-emelkedést okozhat a 2021. október végétől felgyorsult, és az elkövetkező fél évben esetleg megvalósuló további kamatemelkedés együttesen.

Jelentős tehertől óvja meg a kamatstop a magyarokat (illusztráció) Forrás:Shutterstock

Mit jelent a gyakorlatban a segítség a magyaroknak?

A mostani intézkedés egy háztartásnál átlagosan havi 11 ezer forint törlesztőrészlet-csökkenést jelenthet, ami fél évre számítva 66 ezer forint. A lakossági jelzáloghitel-állomány 35 százaléka, 473,5 ezer szerződés 1 éven belül átárazódó hitel, vagyis a referenciakamatok emelkedése ezeknél a törlesztőrészletek emelkedését vonja maga után. Ennyi szerződést figyelembe véve tehát fél év alatt 30 milliárd forint marad a családok zsebében.

A bankok mindenkinek külön elmondják majd, hogy a kamatstop mekkora pluszköltségtől óvta meg őket, hasonlóan a rezsicsökkentéshez.

A kamatstop a szerint érinthet, hogy mikor van a kamatforduló

Akinek a hitele 2021. október 27. és 2022. január 1-je között átárazódik, azoknak 2022. január 1-től a kamatlábuk visszaállításra kerül a 2021. október 27-ei szintre. Az aznap érvényes referencia-kamatláb lesz a meghatározó (illetve annál nem lehet magasabb) a törlesztőrészlet-fizetéskor. Ennek köszönhetően 2022. január 1. napjától a referenciakamat, és

ezáltal a törlesztőrészlet is csökken.

Akinek nem a 2021. október 27. és 2022. január 1. közötti időszakban van a kamatforduló, hanem 2022. január 1-et követően (de a rendelet hatályvesztésig), az esetükben a szerződés szerinti fordulónapon történik az átárazódás, és nem az akkori referenciakamat alapján,

hanem a 2021. október 27-i szerződése szerinti referenciakamat alapján.

A fordulónap után a törlesztőrészlet mértéke alacsonyabb lesz, mintha a 2022 májusában érvényes piaci kamat alapján történne meg az átárazódás, vagyis

teljes mértékben védettek a kamatkockázat ellen.

Aki pedig 2022. január 1-jét követően vesz fel jelzáloghitelt, és a rendelet hatályvesztéséig kamatforduló van, számára is a 2021. október 27-ei referenciakamat-szint lesz a meghatározó a fordulónapon a törlesztőrészletük fizetésekor. Ilyen eset mindamellett kevés lesz, mivel az új jelzáloghitelek esetében a változó kamatozású hitelek aránya 1 százalék körül van.