Újabb ultramodern sportcsarnokot kap a főváros

kézilabda, labda
Egy nagy csatát és egy könnyed győzelmet hozott a péntek
Vágólapra másolva!
Elkészültek az első látványtervek a Pestszentlőrincen épülő Budapest Airport Arénáról. A beruházás során a régi lőrinci sportcsarnok kibővítésével egy 1000 fő befogadására alkalmas csarnok készül, amely a környező iskolák diákjainak is rendelkezésére áll majd.
Vágólapra másolva!

A főváros XVIII. kerületében 2019 májusában tették le az új, korszerű sportcsarnok alapkövét - írja a PestBuda.

A multifunkciós kézilabdacsarnokot 1000 látogatóra tervezték, ez a befogadóképesség alkalmassá teszi arra, hogy hazai és nemzetközi sporteseményeknek, közösségi és reprezentációs célú rendezvényeknek, konferenciáknak, koncerteknek is helyet adjon.

A XVIII. kerületi egykori lőrinci sportcsarnok helyén épül fel a Budapest Airport Aréna Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az aréna az 1977-ben átadott régi lőrinci sportcsarnok helyére épül, annak kibővítésével.

Így a 2862 négyzetméteres csarnok kétszintes, összesen 4701 négyzetméter alapterületű lesz.

A létesítményt akadálymentes lifttel, lelátóval, közvetítő állásokkal, multifunkcionális edzőteremmel, konferenciateremmel, öltözőkkel, gyúróhelyiséggel, irodákkal, klubszobával, sportszertárakkal, mellékhelyiségekkel és büfével alakítják ki.

Az aréna a PLER kézilabdacsapat által elnyert TAO-támogatásból készül, a mintegy 2,1 milliárd forintos beruházás egy jelentős részét a Budapest Airport állta.