Ez alatt a ház alatt őrizték a hidegháború egyik nagy készpénztartalékát - galéria

bundes bunker
Vágólapra másolva!
Ma már múzeumként működik az a hatalmas, föld alatti bunker a németországi Cochem városában, ahol egykor mintegy negyedszázadon át a nyugatnémet valutatartalékot őrizték – úgy, hogy arról a városka akkori lakói semmit nem tudtak.
Vágólapra másolva!

Az egykori NSZK-ban (Német Szövetségi Köztársaság) egy festői völgyben, a Mosel folyásánál található Cochem városkája, ahol egykor több mint húsz éven át, 1964-től 1988-ig az akkori nyugatnémet nemzeti bank titkos pénztartalékát őrizték. Méghozzá nem is akárhol: két, teljesen jellegtelen családi ház alatt 30 méter mélyen húzódó, vastag betonfalakkal védett bunkerrendszerben, 8700 négyzetméteren.

Mindemellett nem is akárhogyan. A település lakóinak ugyanis fogalmuk sem volt róla, hogy amikor a bunkerrendszer elkészült és a pénztartalékot odaszállították, onnantól fogva a világ akkor egyik hatalmas készpénztartaléka,

15 milliárd német márka, mai árfolyamok szerinti átváltással mintegy 3.500 milliárd forint felett élik mindennapjaikat.

Ha valakinek mégis gyanús lett a házak közötti építkezés a kivitelezés időszaka alatt, annak gyanakvását azzal altatták el, hogy nukleáris támadás esetére építenek védelmi létesítményeket a föld alá, ami a kor hidegháborús feszültségeit ismerve észszerű magyarázatnak tűnt. A bunker felépítését a kubai rakétaválság és a berlini fal felépülése után határozták el, a kivitelezésre akkor 2,3 millió márkát szántak, amely viszont egyes utólagos szakértői becslések szerint végül elérte a 10 millió márkát.

Az akkori nyugatnémet vezetés részben épp a még atomcsapással is nehezen elérhető elhelyezkedése miatt választotta ki a titkos bunker számára Cochem települését. A létesítményt egyébként valóban felkészítették a szükséghelyzetek átvészelésére, felszerelése és készletei 175 ember 14 napi ellátására voltak elegendők működése alatt. Felépítésére azért volt szükség, mert az ott tárolt pénz szolgált volna végső biztonsági tartalékként a gazdaság és a kormány számára hiperinfláció, egy háború vagy a gazdaságot megroppantó, a keleti blokkból érkező hamispénz-forgalom kialakulása esetén.

Üzemelése alatt kulcsait Frankfurtban őrizték, majd 1988-as bezárásakor az ott tárolt pénzt teherautókon a manapság az egyesült Németország pénzügyi központjának számító városba szállították át, titkos telephelyre. (Hozzá kell tenni, hogy Cochem mellett Frankfurt városában is üzemelt egy föld alatti létesítmény a végső pénztartalék őrzésére.) 2014-óta múzeumként látogatható az egykori pénzbunker, a "nyugatnémet Fort Knox" Cochemben.

S hogy mi lett a korábban ott őrzött pénz sorsa?

A 2018-ban 30 év titkosítás után feloldott dokumentumok szerint a pénzt megsemmisítették. A bankjegyek nem feleltek meg a velük szemben támasztott egyre szigorúbb biztonsági követelményeknek, így készpénzforgalomba való fizikai bevonásuk nem volt indokolt.

Nézze meg galériánkat a most már múzeumként működő egykori pénzbunkerről!

Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem
Bundesbank-Bunker Cochem

Cikkünk kiemelt képe egy 2015-ös felvétel az egyik, megújult házról, amely alatt az egykori bunkerrendszer található.