A hentesnél, a zöldségesnél és a pékségekben is elfogadják februártól a SZÉP-kártyákat. Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be december 23-án, hogy jövőre már az élelmiszerekért is fizethetünk SZÉP-kártyával. Első körben május végéig lehet majd élelmiszert vásárolni a kártyával. Közben a számlák közti átjárhatóságot is meghosszabbították: 2022 végéig tehát bármelyik zsebből lehet fizetni. A hazai SZÉP-kártya rendszere a mögöttünk hagyott tíz évben nagyban segítette a turizmus fellendülését és a koronavírus-válságból való kilábalást. Most pedig a kiskereskedelmi fellendülést erősítheti.  

A Széchenyi Pihenőkártyák felhasználásának alkalmazását is módosította a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök megígérte napokkal korábban.

Így a SZÉP-kártyákkal februártól élelmiszerboltokban is lehet vásárolni akrmelyik alszámla terhére, de csak élelmiszert, alkoholtartalmú folyadékokat, valamint dohány- és feldolgozott dohánypótló termékeket nem.

A lehetőség egyelőre május 31-ig tart.

Forrás: Origo

A kártyák népszerűségét idén megdobta az is, hogy április óta szabad az átjárás az egyes alszámlák között. A kormány ezért most úgy döntött, hogy egy évvel meghosszabbítja ezt a lehetőséget. Így 2022 végéig bármelyik zsebből lehet fizetni vendéglátásért, szállásért vagy szabadidős sportszolgáltatásért. Februártól pedig már az élelmiszerekért is.

2011-től indult a SZÉP-kártya diadalútja 

Az Orbán-kormány még 2011 nyarán véglegesítette először a SZÉP-kártyával kapcsolatos tervezeteit. Ekkor ugyan még csak évi 300 ezer forintban maximalizálták az adható béren felüli juttatások összegét, de már kialakították a három lehetséges alszámlát – szálláshely, meleg étel, rekreáció –, illetve bevezették a társkártyák lehetőségét, amelynek keretein belül a kártyatulajdonoson kívül családtagjai számára 1500 forintos felár ellenében lehetségessé vált újabb SZÉP-kártyák igénylése.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2011 szeptemberében jelentette be, hogy 2012 januárjától az új cafeteria-rendszer kibővülve és megújulva hivatalosan is életbe léphet. Ekkor már véglegesítésre került a SZÉP-kártya három lehetséges alszámlája, illetve a munkavállalóknak szánt éves keretet is 450 ezer forintra növelték, amelyből 225 ezer forint szálláshelyekre, 150 ezer forint meleg étkezésre, a maradék 75 ezer forint pedig rekreációs szolgáltatásokra használható fel.

2012 januárjától indult az új cafeteria-rendszerForrás: Origo

Az Európai Bíróság 2016 februárjában a Magyar Állam terhére kötelezettségszegést állapított meg a SZÉP-kártya és a hasonló cafeteriaelemek szabályozásával kapcsolatban. Kovács Zoltán kormányszóvivő akkor azt nyilatkozta, hogy a kormány továbbra is elszánt az Erzsébet-program megtartásában, ugyanakkor tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bíróság magyar cafeteria-rendszerről szóló döntését. Azt is közölte, hogy a kormány tárgyal a kérdésről, és egy olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel az Európai Unió követelményeinek, de legfőképpen tiszteletben tartja, figyelembe veszi a magyar emberek érdekét.

Később a kormány átalakította a SZÉP-kártya rendszerét, és 2019. január 1-től a jogszabályt úgy változtatták meg, hogy a jövőben a SZÉP-kártyákat kibocsátók közvetlenül a kártyabirtokosokkal állnak kapcsolatban. Új feltöltést pedig már csak azok kaphatnak majd, akik külön szerződnek a bankkal. Mindezek ellenére a SZÉP-kártya rendszere továbbra is népszerű maradt, majd pedig a 2020-as koronavírus-járvány során újabb lendületet kapott. 

Nagyot dobott a magyar gazdaságon

2020 tavaszán a feltöltések éves keretösszegén emeltek nagyot, hogy a fogyasztást ösztönözzék a koronavírus-válság mélypontján. E szerint a versenyszférában a korábbi 450 ezer helyett idén is 800 ezer forint járhat rekreációs célokra, a költségvetési szervek dolgozói pedig 400 ezer forintból gazdálkodhatnak.

Már a 2020. június elején mutatkozó rekordgyanús nyár belföldi előjelei igazolták, hogy a többi ágazatspecifikus intézkedés mellett a patrióta gazdaságpolitika a SZÉP-kártyával újra a biztos lóra tett. A siker ráadásul nem kapott esélyt a véletlenre: az elkölthető pénzek emelése mellett tavaly a belső piacot támogató konstrukciót az elsők között tették vonzóbbá a munkaadóknak is, még több adókedvezménnyel. Ennek következtében már a járvány berobbanása után a korábbinál húsz százalékkal több pénzt utaltak el a cégek a dolgozói kártyákra, miközben a lekövethető belföldi bevételek jelentősen támogatták a tavaly nyári rekorderedményt. 

A hazai turizmuson sokat segített a SZÉP-kártya rendszereFotó: Csudai Sándor - Origo

A SZÉP-kártya-feltöltések összege idén is rendkívüli mértékben emelkedett, 2021-ben elérheti a 360 milliárd forintot. 2018-ban 78 milliárd, 2019-ben 160 milliárd, tavaly 191 milliárd, idén augusztus végéig pedig már 243,8 milliárd forintra nőtt. A költések is hasonlóan alakultak: az év első 8 hónapjában a kártyabirtokosok 252,9 milliárd forintot használtak fel a SZÉP-kártyákról, 56 százalékkal többet, mint 2020 azonos időszakában. A 252,9 milliárd forint a 2019-es azonos időszak adatának a kétszerese, a 2018-as volumen háromszorosa – mondta korábban Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője.

Ráadásul 2021-ben a vidéki szolgáltatók forgalmát 15-20 százalékkal növelte a kafetériajuttatás felhasználásának lehetősége. Az eszköz tavaly és az idén egyfajta válságmentő forrásként több százmilliárd forintot juttatott vissza a turizmus megrokkant szolgáltatóihoz; jelenleg 1,7 millió munkavállalónak van SZÉP-kártyája.

Azzal tehát, hogy a kormány megnyitotta a lehetőséget arra, hogy a SZÉP-kártyáról lehessen vásárolni a boltokban, a turizmus mellett a kiskereskedelem további erősödését is segíteni fogja.