Paris Hilton nagyon gazdag családba született, hiszen ő a Hilton szállodalánc örökösnője, anyja, Kathy pedig modell volt.
Paris szinte a vörös szőnyegen nőtt fel, és már fiatalon sem vetette meg a kicsapongó életformát.
Később pedig rájött, hogy mindebből márkát is lehet építeni. Paris Hilton ezzel lefektette az alapokat az olyan influenszerek és celebek előtt, mint például Kim Kardashian.
A The Richest összeállítása alapján bemutatjuk, hogy keresi és költi el a vagyonát Paris Hilton.
2003-ban Paris Hilton saját valóságshow-t indított az akkori barátnőjével, Nicole Richie-vel, The Simple Life (Egyszerű élet) címmel. A műsor öt évadon keresztül futott, és részben arról szólt, hogy a két barátnő különféle hétköznapi munkákat végez – melyek finoman szólva is távol álltak tőlük.
A becslések szerint a műsor 5 millió dollárt hozott Hiltonnak, évadonként. Ezzel Paris egyértelműen berobbant a showbizniszbe, és később is több valóságshow-ban szerepelt.
Paris emellett a Warner Bros. Records szárnyai alatt saját lemezkiadót is indított, Heiress Records (kb.„Örökösnő kiadó") néven,
melyen keresztül egy stúdióalbuma is megjelent. Emellett 2004 és 2005 között írt két önéletrajzot, melyek közül az egyik bestseller lett.
Mindez azonban eltörpül Hilton legjelentősebb üzleti vállalkozása, a parfümbirodalma mellett. Az első saját nevén futó parfümöt 2005-ben dobták piacra, természetesen Paris Hilton by Paris Hilton névvel. Mára több mint 28 illattal állt elő a márka, férfiaknak és nőknek egyaránt.
Hilton parfümbirodalma összesen 3 milliárd dollárt ér, amivel a piac egészét nézve is kifejezetten sikeresnek számít.
Az szinte már csak mellékes jövedelemforrás, hogy az örökösnő a nyilvános megjelenéseiért 300 ezer dollárt számol fel. A Conrad Hotels nevű szállodalánc pedig még szponzorálta is a nászútját a Maldív-szigeteken.
A sor azonban itt nem ér véget. Hilton szenvedélye a zene, és 2012-ben DJ karriert is indított. Először Brazíliában lépett fel, de a következő évben már Ibizán is a pult mögé állt.
2014-ben pedig világkörüli turnéra indult, és minden egyes fellépéséért 1 millió dollárt kapott.
Végül érdemes megjegyezni, hogy Hilton a 20-as éveiben modellként is dolgozott. Olyan márkákkal működött együtt, mint a Tommy Hilfiger, a Guess vagy a Dior. 2018-ban pedig vissza is tért a modellkedéshez, de ez szinte csak hobbinak számít.
Paris Hilton nem arról híres, hogy túl sokat spórolna. Legendásan fényűző életet él, vagyis bőven költekezik is a fenti vagyonából.
Ha csak az ingatlanjait nézzük, máris igen látványos lista állítható össze. 2007-ben vásárolt egy mediterrán stílusú házat Los Angelesben, 5,9 millió dollárét. 2014-ben New Yorkban vett luxuslakást, 4,9 millióért.
Miután pedig eljegyezték egymást a jelenlegi férjével, Hilton tavaly vett még egy 8,4 millió dolláros malibui ingatlant is.
Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, ugyanis Paris Hilton még a kutyáinak is luxus környezetet biztosít. A kis kedvencek ugyanis egy 276 négyzetméteres külön otthonnal rendelkeznek, melynek értéke nagyjából 325 ezer dollár. Az alábbi videón is látható spanyol stílusú kutyaház még stílusos vaskapukkal is ellátott, a kutyák biztonsága érdekében.
Ezek után nem meglepő, hogy Paris Hilton magánrepülőgépekkel szokott utazni, ami szintén igen költséges, főleg, hogy Hilton világszerte számos rendezvényen fellép.
Leggyakrabban a Las Vegas Sands Corporation tulajdonában álló Boeing 747-essel utazik,
ami 270 millió dollárt ér. A luxusrepülőben a bőrülések mellett egy franciaágy is található.
Nem utolsó sorban pedig Paris Hilton és Carter Reum esküvője is színtiszta luxus volt.
A több mint három napos rendezvényt egy 65,1 millió dollárt érő ingatlanban tartották.
Hiltonnak hat szett váltásruhája volt, a ceremónián pedig egy különleges Oscar de la Renta öltözéket viselt. Csak az esküvői ruha 25 ezer dollárba került.
Paris Hilton tehát maga a megtestesült luxusceleb, de ő az, aki ezt mindig is felvállalta.