Több hónapos lassulás után szeptemberben megállt a drágulás az országos albérletpiacon, havi szinten ugyanis stagnáltak az árak - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez készült elemzésben, amely ismerteti a kínálati piacon októberben bekövetkezett fordulatot, valamint az átlagos lakbéreket is.
A szeptemberi átlagos lakbérek 0,1 százalékkal haladták meg az augusztusit, a budapestiek pedig 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak, ami stagnálásnak felel meg mindkét mutató esetében.
"Számítani lehetett a havi szintű drágulás megtorpanására a korábbi adatokból, július óta ugyanis egyre kisebb ütemű emelkedést mutatott a lakbérindex. Ez több tényezővel is magyarázható: például a megélhetési kiadások növekedésével és a rezsiszabályok változásával. Az ingatlanpiaci lassulás már az eladó lakások és házak esetében is megfigyelhető volt, mert szeptember eleje óta ezeknek az ára sem nőtt." - kommentálta a friss adatokat Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője.
Hozzátette:
Éves összevetésben még mindig jelentős, 20 százalék feletti drágulás látható az albérletpiacon. Országosan 22 százalékkal, Budapesten 24 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak tavaly szeptemberhez képest.
Fontos azonban, hogy az inflációt is figyelembe véve az albérletárak bőven elmaradnak a korábbi csúcsoktól. Ezt mutatja, hogy reálértéken számolva 2020 januárjában - pandémia előbb - voltak a csúcson, akkor 31 százalékkal haladták meg a 2015-ös szintet. Idén augusztusban 25 százalékkal, szeptemberben viszont már csak 20 százalékkal voltak magasabban."
A szeptember a bérletidíj-emelkedést tekintve hozott fordulatot, a portál legfrissebb adatai szerint az október pedig a kínálati piaci eddigi forgatókönyvét írta át. Október közepén ugyanis majdnem 13 ezer kiadó lakóingatlan várt bérlőre, ami - szemben a korábbi hónapokban látott kínálatszűküléssel - 3,1 százalékos bővülésnek felel meg az előző hónaphoz képest.
Budapesten 2 százalékkal, a megyeszékhelyeken 1 százalékkal több kiadó ingatlanhirdetésből válogathatnak a bérlők.
A fővárosban az átlagos bérleti díj 200 ezer forint és továbbra is az V. kerület a legdrágább városrész közel 300 ezer forintos átlagos bérleti díjjal. A legalacsonyabb - 140 ezer forintos - átlagos bérleti díjjal pedig a XXIII. kerület rendelkezik. A megyeszékhelyeken az átlag 120 ezer forint. Békéscsaba 90 ezer forintos összeggel a legolcsóbb, Veszprém és Debrecen 150-150 ezer forinttal pedig a legdrágább.