Már pályázhatók a Magyar Falu Program ez évi forrásai

GYOPÁROS Alpár Ádám
Budapest, 2022. január 3. Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa sajtótájékoztatót tart a Magyar falu program 2022-es pályázatairól Budapesten 2022. január 3-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már hétfőtől (2022. január 3.) pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Gyopáros Alpár közlése szerint az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez.

- tette hozzá a kormánybiztos.

Hangsúlyozta, hogy a pályázati kiírást évről évre a települések igényei szerint fogalmazzák meg, ezért több újdonságot tartalmaz az idei program.

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa sajtótájékoztatót tart a Magyar falu program 2022-es pályázatairól Budapesten 2022. január 3-án Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A többi között 2022-ben lehet pályázni fogászati kezelőszék beszerzésére, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is

- sorolta a Magyar falu program kormánybiztosa.

Szólt arról, hogy 2019 óta több mint 200 milliárd forintnyi támogatást vehettek igénybe a falvak a helyi életminőség javítására. A csaknem 2900 ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú település 23 000 sikeres pályázatot adott be az elmúlt években.

A Magyar falu program keretében megépült új buszmegálló a Heves megyei Nagykökényesen Forrás: MTI/Komka Péter

A Magyar falu program annál is inkább népszerű, mert egyszerű, rugalmas és gyors, az idén pedig tovább csökken a pályázatok elbírálási ideje - nyomatékosította Gyopáros Alpár.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon.