Világrekordról jelentettek az elektromos autók tavalyi értékesítésében

elektromos autó
Vágólapra másolva!
Norvégiában 48 százalékkal nőtt az elektromos autók értékesítése tavaly, minden három eladott új autóból kettő teljesen elektromos volt, ami világrekord.
Vágólapra másolva!

A 2020-ban értékesített új járművek 54,3 százaléka volt teljesen elektromos autó (BEV) az egy évvel korábbi 42,4 százalék után. 2018-ban ennek piaci részesedése 31,2 százalék, 2013-ben 5,5 százalék, 2010-ben pedig még csak 1 százalék volt Norvégiában.

Tavaly a Tesla adta el a legtöbb elektromos autót Norvégiában,

amivel a teljes autópiac 11,5 százalékát szerezte meg az amerikai cég, a második helyre szorítva vissza a 9,4 százalékot elérő Volkswagent.

Illusztráció Forrás: --

A skandináv országban a tervek szerint 2025-re szűnik meg a fosszilis üzemanyag-meghajtású új autók értékesítése, ezzel Norvégia világelső lesz. Az országban az elektromos autók számos adó- és díjkedvezményt élveznek, nem kell utánuk autópálya- és a parkolási díjat fizetni.