Ezeknek az országoknak már idén nemzeti digitális pénzük lehet

Jamaica
Elevated view over city and coastline, Ocho Rios, Jamaica, West Indies, Caribbean, Central America
Vágólapra másolva!
A kriptovaluták globális népszerűsége a jegybankok figyelmét is felkeltette. Az állami intézmények pedig világszerte sorra döntenek úgy, hogy elkezdik vizsgálni a saját digitális fizetőeszköz bevezetését. Mutatjuk, mely országok állnak a legközelebb a kibocsátáshoz.
Vágólapra másolva!

A digitális jegybankpénz (Central Bank Digital Currency – CBDC) egy olyan fizetőeszköz, melyet egy adott ország jegybankja hivatalosan bocsát ki.

Vagyis, szemben a kriptovalutákkal, ezek állami pénzek, hasonlóan a hagyományos valutákhoz.

A legfőbb jellegzetességük viszont az, hogy nincs fizikai megjelenési formájuk, kizárólag digitálisan léteznek.

Jelenleg a világon mindössze két ország van, amely ilyen digitális fizetőeszközt használ: a Bahama-szigetek és Nigéria. Mindazonáltal több olyan nagy gazdaság is van (élükön Kínával), melyek nagy lendülettel fejlesztik a saját digitális jegybankpénzüket. Az RT.com összegyűjtötte, mely országok állnak a legközelebb a saját CBDC bevezetéséhez.

Jamaica december 31-én fejezte be a digitális jegybankpénz tesztelését Forrás: AFP/robertharding/Robert Harding Productions/Robert Harding Productions

Jamaica például épp január első munkanapján jelentette be, hogy befejeződött az országban a CBDC tesztelése. A nyolc hónapig tartó tesztüzem májusban kezdődött, és december 31-én ért véget.

A kormány most úgy számol, hogy 2022 első negyedévében már élesben is működhet a digitális jegybankpénz.

A kínai központi bank már jó ideje dolgozik a digitális jüan bevezetésén, és a terv az, hogy 2022 februárjára élesben is működni fog a világ második legnagyobb gazdaságának saját digitális valutája. Az elektronikus jüant eddig öt városban tesztelték (beleértve Sanghajt is), és az eddigi tesztüzemek során összesen 9,7 milliárd dollár értékű tranzakciót hajtottak végre azzal. A tervek szerint a digitális jüant online és offline vásárlásra is lehet majd használni, de lehet vele fizetni villanyszámlát és közlekedési díjakat is.

A kriptovaluta-bányászok egyik kedvenc országának számító Kazahsztán szintén elkészült a saját digitális valutájának prototípusával. Bár a tesztüzem még nem indult el, az állami tervek szerint az idei év végén már élesben foroghat a digitális valuta a kazah gazdaságban.

Oroszország 2022 elejére tervezi a digitális rubel tesztüzemének beindítását.

Múlt hónapban pedig az orosz jegybank kormányzója közölte, a tesztek során derül majd ki, hogy végül valóban beindítják-e élesben is a digitális rubelt. Az orosz CBDC kapcsán tehát még vannak bizonytalanságok, de ha a jegybank sikeresnek ítéli meg a tesztüzemet, akkor akár még az idei évben élesben is útjára indulhat.

Brazília viszont biztos, hogy csak a tesztelést kezdheti meg ebben az évben, a digitális real éles üzemmódjára még éveket kell várni – legalábbis a jelenlegi tervek szerint.

A brazil jegybank ugyanis az idei évre tervezi a CBDC tesztüzemének elindítását, de a széles nyilvánosság legkorábban csak 2024-ben fizethet majd vele.

Brazília azonban azért fontos szereplő a listán, mert az országban igen népszerűek a kriptovaluták, és az elemzők szerint jó esély van arra, hogy Brazília sikeresen be tudja majd indítani a saját digitális jegybankpénzét is. A brazil lakosság egyébként csak 2021-ben 4,27 milliárd dollárnyi (közel 1380 milliárd forint) kriptovalutát vásárolt, ami ugyan nem digitális nemzeti fizetőeszköz, de az összeg mutatja, hogy a lakosság nem idegenkedik a digitális pénzügyi megoldásoktól.