Igazi mesterművek születtek a hagyományos japán kalligráfiaversenyen - képek

kalligráfia
Tokió, 2022. január 6. Résztvevők a hagyományos új évi kalligráfiaversenyen a tokiói Nippon Budokan harcművészeti csarnokban 2022. január 5-én. Az új év tiszteletére megrendezett eseményen Japán minden részéből érkező emberek versengtek, ki tudja a legszebben papírra vetni az írásjeleket. MTI/AP/Eugene Hoshiko
Vágólapra másolva!
A kalligráfia az egyik legismertebb és legkülönlegesebb művészeti ág Japánban. A szigetországban csak sodónak nevezett írásmód nagyon hosszú múltra tekint vissza, és még a mai napig gyakorolják azt, sőt kifejezetten népszerű a gyerekek és a felnőttek körében is. Jól mutatja ezt az is, hogy minden esztendőben tömegek vesznek részt a hagyományos új évi kalligráfiaversenyen, amelyet idén a tokiói Nippon Budokan harcművészeti csarnokban rendeztek meg. A most következő galériában az izgalmas versenyről és a csodálatos alkotásokról is mutatunk képeket.
Vágólapra másolva!

Az új év tiszteletére megrendezett eseményen Japán minden részéből érkeztek emberek, hogy összemérjék ki tudja a legszebben papírra vetni az írásjeleket.

Az alábbi galériában a verseny pillanatai és pazar alkotások egy része is látható:

kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia
kalligráfia

A japán kalligráfia középpontjában az egyszerűség, a szépség, valamint a test és a lélek kapcsolata áll. A művészeti ág a 6. század környékére nyúlik vissza, és Kínából honosították meg azt. Idővel a kölcsönzött kínai karakterek (kandzsi) mellett új típusúakat is léterhoztak: hiraganát majd később a katakanát. Ezekkel a kiegészítő karakterekkel a kalligráfia Japánban egyedülálló stílussá változott.

A kalligráfusnak csak egy esélye van, hiszen az ecsetvonásokat nem lehet korrigálni.

A jelek rajzolásához a japánok, a kínaiakhoz hasonlóan speciális eszközöket használnak, amelyet a "Négy Kincs"-nek is neveznek. Ezek alatt az ecsetet, a tusrudat, a dörzskőt és a papírt értik.

Míg egy hobbi kalligráfia ecsetet Japánban már kevesebb mint 15 dollárért (kb. 5000 forint) lehet találni, addig egy kézzel készített ecsetet, amelyet mester kalligráfusok számára készítettek, akár 1000 dollárba (kb. 320 ezer forint) is kerülhet, és több mint egy hónapig tart annak legyártása.