Az Evergrande mellett most egy újabb nagy kínai ingatlanfejlesztő, a Shimao Group Holdings került a csőd közelébe. A vállalat ugyanis nem tudta teljesíteni határidőre a hiteltörlesztését, ami a mélybe rántotta a részvényárfolyamát is.
A sanghaji tőzsdén, pénteken, felfüggesztették a kereskedést a Shimao Group Holdings nevű kínai ingatlanfejlesztő több kötvényével is. A vállalat ugyanis csütörtökön nem tudta határidőre teljesíteni az esedékes hiteltörlesztését, ami a részvényárfolyamát is a mélybe húzta.
A Reutersnek korábban több forrás is megerősítette, hogy a Shimao Group egyik üzletága, a Shimao Construction két, ebben a hónapban esedékes törlesztésére is haladékot kért – összesen 1,17 milliárd jüan (közel 59 milliárd forint) értékben.

A vállalat adósbesorolását egyébként tavaly decemberben két nagy hitelminősítő, a Fitch és a Moody's is leminősítette. A Reuters csütörtöki forrásai szerint pedig a Shimao Group egyik hitele már bedőlt, mivel a vállalat nem tudott teljesíteni 645 millió jüannyi törlesztést.
A Shimao azonban csak az egyik példája annak, hogy milyen nehéz helyzetben van jelenleg a kínai ingatlanszektor. Noha a kormány igyekszik újabb likviditással segíteni az egyébként is súlyosan eladósodott ingatlanfejlesztőket, az elemzők úgy látják az idei év igen nehéz lesz a cégek számára.
Az S&P Global Ratings például még tavaly jelezte, hogy a legrosszabb esetben akár a kínai ingatlanfejlesztő cégek egyharmada is forráshiánytól szenvedhet a következő időszakban. A bedőlt hitelek összértéke pedig elérheti akár a 84 milliárd dollárt is a következő öt negyedévben.