Idén folytatódik a nagyszabású útfejlesztési program

Így válik teljessé az észak-déli gyorsforgalmi folyosó Kelet-Magyarországon, M30, gyorsforgalmi, út, útépítés, Miskolc, Kassa
A Miskolc és Kassa négysávos összeköttetését megteremtő M30-as gyorsforgalmi út
Vágólapra másolva!
Országszerte zajlanak a gyorsforgalmiút-építési munkálatok, ám a korábbi évekhez képest az idén kevesebb négysávos út átadására lehet számítani, ugyanakkor több fontos beruházás is elindulhat.
Vágólapra másolva!

Tavaly több mint száz kilométerrel, 1800 kilométerre bővült a magyarországi gyorsforgalmiút-hálózat, az idén kevesebb átadására, viszont annál több új projektre lehet számítani – írja a Világgazdaság a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) adatbázisának felhasználásával.

Az elmúlt két évben a 200 kilométert is meghaladta az újonnan átadott autóutak és autópályák hossza.

Jelenleg is országszerte zajlanak munkálatok, az M44-es autóút Szentkirály és Lakitelek közötti, az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakasza mellett halad a Kaposvár gyorsforgalmi kapcsolatát teljessé tevő két elkerülő út építése.

Az elmúlt években számos, eddig gyorsforgalmi kapcsolattal nem rendelkező megyei jogú várost kötöttek be az országos hálózatba. Szombathely, Békéscsaba, Eger és Sopron után az idén egy újabb nagyváros, Szolnok léphet be ebbe a körbe, még az év elején átadhatják a forgalomnak a megyeszékhelyt északról elkerülő M4-es autóút Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszát.

Illusztráció Forrás: magyarepitok.hu/Nagy Mihály

Az ország egyik fontos tranzitútvonalának számító M4-es fejlesztése folytatódhat, a Törökszentmiklós és Püspökladány, illetve a Püspökladány és Berettyóújfalu közötti szakaszhoz tavaly óta megvan az érvényes építési engedély és a kivitelezési terv.

Régóta várt fejlesztés kezdődhet el a közeljövőben, a fővárost és az M0-ást tehermentesítő M8-as gyorsforgalmi út M7-es és Dunaújváros, illetve Dunavecse és Kecskemét közötti szakaszának kiviteli terveit 2022 decemberéig kell leszállítaniuk a tervezőknek, itt leghamarabb 2023-ban indulhat az építkezés.

Ennél azonban egy fokkal előrébb tart, így már 2022 második negyedévére elkészülhet a Fejér és Komárom-Esztergom megyét érintő M81-es gyorsforgalmi út tervezése, amely az új komáromi Duna-hídtól az M1-es és M7-es érintésével teremthet majd kapcsolatot az M8-as autóúttal.

Az idén biztosan elinduló projektek között említhető az Esztergomot és az M1-es autópályát összekötő M100-as gyorsforgalmi út építése. Az M44-es autóút utolsó szakaszán is hamarosan felvonulhatnak a munkagépek, miután a NIF tavaly kiírta a közbeszerzést a Szentkirály és Kecskemét közötti 32 kilométeres etapra, amellyel teljessé válhat a Békéscsaba és az M5-ös autópálya közötti gyorsforgalmi kapcsolat.