Ennyit keresett 2021-ben a világ 10 leggazdagabb embere - galéria

Elon Musk Tesla Hétköznapi emberek voltak, most az egész világ a lábaik előtt hever család
Vágólapra másolva!
A 2021-es év végén a világ 10 leggazdagabb emberének mindegyike 100 milliárd dollár fölötti vagyonnal rendelkezett. Ráadásul a dollármilliárdosok legelitebb klubjának tagjai az év során összesen több mint 400 milliárd dollárral növelték a nettó vagyonukat. Mutatjuk, mennyit kerestek tavaly a leggazdagabb magánszemélyek.
Vágólapra másolva!

A 100 milliárd dolláros nettó vagyon több gazdag ember számára már jól ismert tartomány. Bill Gates például először 1999-ben lépte át ezt az álomhatárt, míg Jeff Bezos 2017-ben.

Tavaly viszont a világ 10 leggazdagabb embere igen erős évet zárt, ugyanis a nettó vagyonuk összesen 402,17 milliárd dollárral növekedett.

Az élen egyértelműen a Tesla alapítója, Elon Musk állt, aki a világ leggazdagabb embereként 300 milliárd dollár fölötti nettó vagyonnal zárta az évet. Musk 121 milliárd dollárt keresett 2021-ben, ami alig maradt el a 2020-ban mért 140 milliárdos vagyongyarapodástól.

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik, amelyben megmutatjuk, hogy alakult a világ 10 leggazdagabb emberének vagyona 2021-ben. Az adatok a december 29-i tőzsdezáráskor mért vagyoni helyzetre vonatkoznak.

Tíz leggazdagabb ember, Larry Ellison
Tíz leggazdagabb ember, Larry Page
Vége az XP-nek, újjáéledhet a Microsoft, Ballmer bemutatja a Windows 7-t
Tíz leggazdagabb ember, Sergey Brin
Tíz leggazdagabb ember, Warren Buffett
Zuckerberg, Facebook
Horizontal SEATED HEADSHOT
Horizontal CEO BUSINESSMAN HEADSHOT STUDIO PHOTOGRAPHY SMILING LUXURY GOODS INDUSTRY ECONOMY
Horizontal ECONOMY HEADSHOT Jeff Bezos
Elon Musk
Tíz leggazdagabb ember, Larry Ellison
Tíz leggazdagabb ember, Larry Page
Vége az XP-nek, újjáéledhet a Microsoft, Ballmer bemutatja a Windows 7-t
Tíz leggazdagabb ember, Sergey Brin
Tíz leggazdagabb ember, Warren Buffett
Zuckerberg, Facebook
Horizontal SEATED HEADSHOT
Horizontal CEO BUSINESSMAN HEADSHOT STUDIO PHOTOGRAPHY SMILING LUXURY GOODS INDUSTRY ECONOMY
Horizontal ECONOMY HEADSHOT Jeff Bezos
Elon Musk
Tíz leggazdagabb ember, Larry Ellison
Tíz leggazdagabb ember, Larry Page
Vége az XP-nek, újjáéledhet a Microsoft, Ballmer bemutatja a Windows 7-t
Tíz leggazdagabb ember, Sergey Brin
Tíz leggazdagabb ember, Warren Buffett
Zuckerberg, Facebook
Horizontal SEATED HEADSHOT
Horizontal CEO BUSINESSMAN HEADSHOT STUDIO PHOTOGRAPHY SMILING LUXURY GOODS INDUSTRY ECONOMY
Horizontal ECONOMY HEADSHOT Jeff Bezos
Elon Musk