Tavaly novemberben jelentősen javult a külkereskedelem egyenlege

Kamion, import-export, forgalom, teherszállítás
Törökbálint, 2019. április 4. Tehergépjárművek erős forgalma az M0-ás autóút nyugati szektorában hétköznap délelőtt. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Négy hónap után novemberben újra pozitív lett a külkereskedelmi termékforgalom egyenlege. Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 7,7, az importé 13,6 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A 81 millió euró exporttöbblet 526 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

2019. novemberihez viszonyítva az euróban számolt export 17, az import 20 százalékkal volt nagyobb.

Illusztráció Forrás: MTI/Jászai Csaba

Júliustól októberig 1,391 milliárd euró deficit halmozódott fel az áruforgalmi mérlegben.
Októberhez viszonyítva -, amikor az export mindössze 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és az import 13,4 százalékkal nőtt - a novemberi kivitel értéke 7,8, a behozatalé 4,0 százalékkal volt nagyobb.

Forintban számolva az export 8,8, az import 14,6 százalékkal nőtt 2020 novemberéhez mérve. A forint árfolyama az euróval szemben 1,3, a dollárral szemben 5,1 százalékot gyengült egy év alatt tavaly novemberig.

A múlt év első tizenegy hónapjában az export 13,2 százalékkal, az import 17,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest,

az áruforgalmi többlet 2,978 milliárd euróval romlott és 2,360 milliárd euró volt.

A külkereskedelmi áruforgalom tavaly novemberi részletes adatait február 1-jén közli második becslése alapján a KSH.