Ezért fontos megérteni, mit jelent a szörfösök hullámainak értéke

nk20160531
Courtney Conlogue World Surf League fidzsi versenyének negyeddöntőjében
Vágólapra másolva!
Meglepő aspektusból vonták vizsgálat alá a szörfözés emberi jólétre gyakorolt hatását. A gCaptain szakportál egy tanulmány alapján közgazdasági szempontból mutatta be, mennyit ér egy-egy szörfös hullám a helyi gazdaság életében, és ez hogyan változott a koronavírus-világjárvány hatására.
Vágólapra másolva!

A Covid-19 előtt a globális szörf-turisztikai teljesítményt évi 91 milliárd dollárra, azaz mintegy 28 ezer milliárd forintra becsülték. Talán meglepő, de

a világjárvány igazán jótékony hatással volt erre a sportágra,

hiszen annak megjelenése óta egyre többen hódolnak ennek a szenvedélynek. A magyarázat erre az lehet, hogy az emberek – hacsak erre lehetőségük adódik – a bezárkózás helyett a tágas terek, a szabadtéri tevékenységek felé fordulnak.

A hullámok szerelmesei számára pedig fontos és alapvető információ lehet, miszerint vizsgálatok kimutatták, hogy

a partvonalakban bekövetkező változások drámaian csökkenthetik a szörfös hullámok minőségét.

Kevéssé ismert azonban, hogy milyen hatásai és következményei lehetnek a part menti fejlesztéseknek a szörfözésre. Így jelentős hibaforrás lehet, ha ezeket nem számszerűsítik a különböző fejlesztési projektek megkezdése előtt.

Hullámszörfös meglovagol egy óriáshullámot a portugáliai Nazaré közelében Forrás: MTI/AP/Armando Franca

Hullámok és helyi gazdaság

Például Ausztráliának, és szerte a világon több száz tengerparti településnek a szörfözés a helyi gazdaság és életmód alapját jelenti, ezért kulcsfontosságú megérteni a szörfözés valódi értékét.

Habár számos tanulmány készült az ausztrál tengerparti időtöltések, például a halászat, az úszás és a búvárkodás gazdasági értékéről, a szörfözést azonban meglepő módon kihagyták a számításból. Pedig nemzetközi kutatásokból tudható, hogy

a szörfözés közvetlenül hozzájárul a hullámokban gazdag helyek gazdaságához és gyarapodásához.

A közelmúltig azonban a szörfözésnek az emberi jólétre gyakorolt értékét alig vették számításba.
Ez annak ellenére van így, hogy nemrég számos bizonyíték látott napvilágot arról, hogy milyen pozitív társadalmi és egészségügyi hatásai vannak a szörfözésnek többek között a háborús veteránok és a krónikus betegségben szenvedő gyermekek körében.

Illusztráció Fotó / 123RF

A szörfözés közgazdaságtana

A szörfözés közgazdaságtana egy újonnan kialakuló kutatási terület, amely dokumentálja és számszerűsíti a szörfözés teljes gazdasági értékét. Ez magában foglalhatja például a jó minőségű szörfpartok közelében megnövekedett ingatlanárakat, vagy a szörfös strandok látogatásából származó társadalmi jóléti előnyöket.

Egyes kutatások szerint az ausztrál szörfös védett területek már többszáz millió dolláros bevételt hoztak a helyi gazdaság számára.

Ez a gyakorlatban többek között a szörffelszerelésekre és utazásra fordított közvetlen kiadásokat jelenti.

Egy 2017-es tanulmány műholdas felvételek segítségével kimutatta, hogy a gazdasági tevékenység gyorsabban növekszik ott, ahol megfelelő minőségű szörfözési lehetőségek vannak, különösen az olyan fejlődő országokban, mint Indonézia és Brazília.

Csak az Egyesült Királyságban a szörfözésnek a nemzetgazdaságra gyakorolt éves összhatását 5 milliárd fontra (több mint 2 milliárd forintra) becsülik.

A hullámokat jellemzően a több kilométerre a parttól fújó szél alakítja ki.

Azt gondolhatnánk, hogy ez a természetes, távoli eredet azt jelenti, hogy semmit sem tehetünk a hullámok kialakulása ellen.

Óriáshullám Forrás: Shutterstock

Az igazság azonban az, hogy a szörfhullámok több természeti tényező összejátszásának eredményei: ezek a hullámok, árapály, az áramlatok, a szél és a tengerfenék alakja közötti összetett kölcsönhatások. Továbbá a sekély korallzátonyok, a hegyoldalak és a homokpadok is felelősek a rendkívül keresett hullámok kialakulásáért. Ezen tényezők bármelyikének közvetlen vagy közvetett befolyásolásával a hullámok minősége jobbra - vagy rosszabbra - változik.

Ezért fontos a tervezés

A világhírű Mundaka-hullám észak-spanyolországi átmeneti eltűnése például a helyi gazdasági teljesítmény visszaeséséhez és a Billabong Pro világbajnokság 2005-ös és 2006-os lemondásához vezetett. A portugál Madeira szigetén pedig egy sziklafal építése 2005-ben súlyosan megzavarta a Jardim do Mar hullám kialakulását, ami miatt a helyi gazdasági növekedés számottevően csökkent.

Tanulmányok kimutatták, hogy a jól megtervezett partvidék-gazdálkodási beavatkozások drámaian növelhetik a szörfösök és a nem szörfösök által élvezett előnyöket egyaránt.

Az egyik legikonikusabb példa erre a Gold Coast-i Snapper Rocksnál található "Superbank". Itt a Tweed Sand Bypassing Project (Tweed homokelkerülési projekt) keretében áthelyezett folyami üledéknek köszönhetően világszínvonalú hullámok alakulnak ki. A projekt működtetése költséges, ezt azonban a strandok népszerűsége és a rengeteg ide látogató szörfös ellensúlyozza.

Egy Fidzsin zajló korábbi szörfversenyen készült felvétel az egyik versenyzőről Forrás: AFP/Ed Sloane

A szörfözés teljes gazdasági értékének szigorú, tudományosan megalapozott értékelése a part menti gazdálkodási programok költség-haszon elemzésének tájékoztatására is szolgálhatna. Ezek közé tartozhat az erózió elleni küzdelem a partvonal védelme érdekében, vagy a mesterséges szörfzátonyok építése.