Meggondolta magát a világ legnagyobb szénexportáló országa

Megszűnő munkakörök
Szénbányász – A szén felhasználása a környezettudatos életmódnak köszönhetően visszaesőben van, és teret nyernek a megújuló energiaforrások. Emiatt a szénbányák világszerte elkezdtek bezárni, emberek százezreinek kellett már újragondolni életpályáját a zöld energiák térnyerése miatt.
Vágólapra másolva!
Csökkentek szerdára a kínai termikus szén határidős jegyzései, miután Indonézia, a világ legnagyobb termikus szén exportőre enyhítette a tengerentúli szállítások tilalmát, így az ellátási zavarokkal kapcsolatos aggodalmak is nyugvópontra juthatnak. A részletekről a gCaptain számolt be.
Vágólapra másolva!

Az exporttilalmat azt követően vezették be, hogy az állami áramszolgáltató,

a Perusahaan Listrik Negara (PLN) kritikusan alacsony szénkészletekről számolt be,

mivel a bányászok nem teljesítették a vállalat üzemanyaggal történő ellátásával kapcsolatos kötelezettségeiket.

Japán, Dél-Korea és a Fülöp-szigetek, amelyek széntüzelésű energiatermeléstől függő gazdaságok, közösen az exporttilalom enyhítését követelték. Az exporttilalom év eleji elrendeléséről az Origo ebben a cikkében számolt be.

Hétfőn késő este Indonézia beleegyezett, hogy 14 szénszállító hajó elindulhasson, amint megkapják a hatóságok engedélyét.

Annak érdekében, hogy a PLN ne fogyjon ki ismét a szénből, a kormány új beszerzési módszerről tárgyal, beleértve a bányászokra kivetendő illetékrendszer bevezetését.

Szénbányász Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Oliver Berg

A január 1-jén életbe lépett tilalom a múlt héten az ausztrál és a kínai szén árának emelkedését váltotta ki. A kínai termikus szén határidős jegyzése azonban kedden több mint 3 százalékkal 685 jüanra esett vissza az enyhítésre reagálva.

- mondta egy kínai kereskedő, hozzátéve, hogy egyesek alternatívaként az orosz szén felé fordulhatnak.

A közlekedési minisztérium kedd reggelig nem engedélyezte egyetlen exportra induló, szenet szállító hajónak sem a kikötők elhagyását, mivel ehhez az energiaügyi minisztérium jóváhagyására is szükség van.

A Refinitiv adatai szerint a Borneó szigetén fekvő Kalimantan indonéziai szénkikötőiben jelenleg mintegy 120 hajó rakodik vagy várja, hogy rakodhasson.

Az indonéz kormány szerdán felülvizsgálja a teljes tilalom eltörlését, és annak módját, és mérlegeli, hogy az újraindítás hogyan befolyásolja az úgynevezett belpiaci kötelezettség (DMO) szabályainak betartását.

A DMO szabályok értelmében a bányászoknak a termelés 25 százalékát a helyi piacon, a hazai erőművek számára kell értékesíteniük, méghozzá legfeljebb 70 dolláros tonnánkénti áron.

Az új módszer értelmében a bányászok a termelés alapján illetéket fizetnének egy kormányzati ügynökségnek, amely a bevételt arra használná fel, hogy segítse a PLN-t a szénszükségletének piaci áron történő fedezésében.

A lehetséges illeték tonnánként 3,87 dollár lenne, ami egy év alatt mintegy 2,5 milliárd dollárral segíthetné a PLN szénbeszerzését.