Az autonóm szállítással foglalkozó vállalat, a Nuro, bejelentette harmadik generációs járművét, amit számos új fejlesztéssel, illetve egy külsőleg felszerelt légzsákkal dob majd piacra. Vajon mire szolgálhat ez a bizarr funkció?
A 8,6 milliárd dollár értékűre becsült Nuro-t 2016-ban Dave Ferguson és Jiajun Zhu alapította. A vállalat azon kevés cégek közé tartozik, amelyek teljesen önvezető járműveket üzemeltetnek a közutakon. A második generációs R2-es szerkezete körülbelül fele olyan széles, mint egy kompakt szedán, illetve rövidebb, mint a legtöbb autó, mivel nincs benne hely utasoknak és vezetőnek - írta meg a The Verge.
A vállalat szóvivőinek elmondása szerint az új járműnek kétszer akkora lesz a raktere, mint a második generációs R2-es modellnek. Mindemellett a harmadik generációs szerkezet olyan hőmérséklet-szabályozott rekeszekkel lesz ellátva, aminek segítésével hidegen vagy melegen tudja majd tartani a szállítmányt.
A legújabb modell legfeltűnőbb tulajdonsága azonban a külső oldalára szerelt légzsák, ami úgy néz ki amikor aktiválódik, mintha a vállalat egy felfújt matracot rögzített volna a jármű elejére. Ennek az lesz funkciója, hogy biztosítsa a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságát, azonban kérdéses, hogy ez mennyire segíthet a közlekedőkön, ha a szerkezet több mint 40 kilométer per óra sebességgel közlekedik.