Ilyen egy 21. századi múzeum - ezért lesz érdemes meglátogatni a Pénzmúzeumot

Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, Budapest, Postapalota, látványterv
Vágólapra másolva!
Mert a főváros szívében, a volt Postapalota ikonikus, ma már műemlékvédelem alatt álló épületében, ingyen lehet megtekinteni egy élményekben, játékokban gazdag kiállítást, és közben szórakozva tanulhatunk fontos dolgokat a pénz világáról. Az alábbi cikk a március 15-i megnyitásig megjelenő cikksorozat része, szerzője Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeumért felelős vezetője.
Vágólapra másolva!

Mi egy múzeum? Elsőre nagyon egyszerű kérdésnek tűnik; általában egy olyan intézmény jut eszünkbe, ahol tárgyak vannak kiállítva, amelyeket megérinteni nem, távolról megcsodálni viszont annál inkább lehet. A nagyközönség elsősorban ismeretterjesztés, de szórakozás céljából is ellátogat egy múzeumba. Ez a körbeírás mellesleg jól lefedi a múzeumok nemzetközi tanácsa (ICOM) definícióját is.
Noha ezzel a kérdést megválaszoltnak is tekinthetnénk, napjainkra a társadalmi és technológiai fejlődés mégis szükségessé tette, hogy újrafogalmazzuk ezeknek az intézményeknek a meghatározását. Feladatunk nem egyszerű, hiszen ma már az ismeretátadás nem csak információk közvetítését, vagyis egyszerű tudástranszfert jelent, hanem kiterjed az „élmény" fogalmára is. Ugyanígy szinte magától értetődő, hogy a digitalizáció világában a szórakozás teljesen mást jelent, mint akár 15 éve, amikor a korábbi definíció született. Az ICOM neki is látott a dilemma feloldásának, de több mint két év elteltével, és több mint 250 javaslattal a háta mögött még most sem jutott dűlőre, mi is legyen a múzeum modern jelentése.

A Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont egyik látványterve Forrás: Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont

A Magyar Nemzeti Bank hamarosan megnyíló Pénzmúzeuma ékes példája annak, miért érdemes újragondolni az említett fogalmat. A Pénzmúzeum nemcsak régi pénzeket és a pénz történelmét mutatja be látványosan – a kiállítás által kínált élmény ennél sokkal átfogóbb és sokoldalúbb. A látogatók egy gondosan felépített élményutat tesznek meg a pénz világa körül, melyet interaktív játékok és látványos vizuális bemutatók kísérnek végig.

Az edukatív játékok során piaci kereskedők és tőzsdei bróker bőrébe is bújhatunk, megérthetjük miért fontos a pénz, mint értékmérő, vagy éppen mi a szerepük a bankoknak. Ezen felül játékosan ismerhetjük meg, hogyan működik a monetáris politika, a pénzügyi stabilitás, vagy épp a nemzetközi fizetései rendszer – de akár bankjegyet is tervezhetünk saját arcképünkkel. A Pénzmúzeum a kicsiknek is készül játékokkal, így a látogatás nem csak középiskolásoknak, de családoknak, vagy akár unokákkal érkező nagyszülőknek is élményt nyújt majd. Összességben tehát nemcsak azért lesz érdemes betérni a Pénzmúzeumba, mert meg lehet emelni egy igazi aranyrudat, vagy mert az előtérben akár egy igazi robottal is találkozni lehet.

Visszatérve a kezdeti gondolathoz, ha a Pénzmúzeum alapján szeretnénk új definíciót alkotni ezeknek a különleges, változó szerepben lévő intézményeknek, akkor ezt ajánlanám: a játszva tanulás és inspiráció fellegvára, amely úttörő és felelősségteljes szerepet tölt be a jövő és a jelen generációinak általános, vagy egyes témákhoz kapcsolódó fejlődésében. A Pénzmúzeum esetében ez a téma a pénzügyi kultúra fejlesztése, amely ma már kéz a kézben jár a modern technológiák iránti fogékonyság elősegítésével!

A múzeumlátogatás jelentésének napjainkban tapasztalható átalakulása olyan változás, amely leginkább a kétdimenziós ábrák és a háromdimenziós térélmény különbségéhez hasonlítható. Az ilyen modern intézményben megszerezhető tudás hagymaszerűen rétegződik, így aki az első látogatás után mélyebb ismeretekre vágyik, annak később is érdemes visszatérni, hiszen másfél óra kevés a múzeum teljes felfedezéséhez.

Annak érdekében, hogy ezt az élményt minél szélesebb körben megtapasztalhatóvá tegyük, a diákoknak múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervezünk a Pénziránytű alapítvánnyal együttműködve, valamint a Pénzmúzeum honlap is megújul, ahol a kiállítás anyagán is túlmutató, további ismeretek és élményalapú tananyag lesz elérhető. A különböző eszközök, platformok, kiadványok és események mind egy közös mondanivaló és üzenet köré épülnek, így válik teljessé a pénzügyi témájú köznevelés hazai fellegvára.

szerző: Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeumért felelős vezetője