Több mint 1,4 millióan kapják meg már februárban a családi adó-visszatérítést

SZJA adóbevallás pénzügyi tudatosság adó
Ne felejtsd el, közeleg a határidő!
Vágólapra másolva!
Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján több mint 1,4 millióan kapják kézhez a családi adó-visszatérítést már februárban. Ez a szám még tovább nőhet, az adatok ugyanis még nem tartalmazzák a decemberi bér- és járulékadatokat - tájékoztatott Tállai András.
Vágólapra másolva!

Az év tizenkét hónapja közül a legnagyobb jövedelmet jellemzően a decemberi járulékbevallások tartalmazzák, és ezek január 20-ig érkeznek be az adóhivatalhoz - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Hangsúlyozta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már tavaly ősz óta dolgozik azon, hogy a családi adó-visszatérítés összegéhez minden jogosult időben és a lehető legegyszerűbben - az érintettek többsége adminisztrációmentesen, automatikusan - jusson hozzá.

Képünk illusztráció Fotó / Mediaworks

A magyar adóhivatal az Európai Unió egyik legfejlettebb informatikai eszközrendszerével rendelkezik, ezért zökkenőmentesen és példátlanul rövid idő alatt képes feldolgozni a Magyar Államkincstártól, illetve a Honvédelmi Minisztériumtól kapott családipótlék-adatokat, a rendelkezésére álló járulékbevallásokat és a határidőben beérkezett úgynevezett VISSZADO-nyilatkozatokat - tette hozzá.

Februárban az kapja meg a családi adó-visszatérítés összegét, akinek utalási adatait ismerte a NAV, így például az, aki kézhez kapja a családi pótlékot, valamint az, aki 2021. december 31-ig benyújtotta a VISSZADO-nyilatkozatát

- emlékeztetett Tállai András.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

az adó-visszatérítéshez való jog nem veszhet el,

ez a jog az arra jogosultakat mindenképp megilleti. Aki elmulasztotta 2021. december 31-ig nyilatkozatát benyújtani, valamint a NAV sem ismeri az utaláshoz szükséges adatait, az az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetében, vagy az szja-bevallásában veheti igénybe az adó-visszatérítést - részletezte az államtitkár.

A nemzetközi adózás történetében egyedülálló a családi adó-visszatérítés,

amely minden olyan gyermeket nevelő szülőnek jár, aki tavaly legalább egy napig családi kedvezményre volt jogosult - emelte ki az államtitkár.

Hozzátette: az adó-visszatérítéssel a várandós édesanya és a vele közös háztartásban elő házastársa is számolhat, sőt a 2021-ben befizetett adó visszajár a családi pótlékban saját jogán és a rokkantsági járadékban részesülőnek, vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója közül annak, aki év közben a családi kedvezményt igénybe vette.