Vegyszerrel töltött poharat szolgáltak fel egy vendégnek egy amerikai étteremben

pincér, jatt
Waiter setting table
Vágólapra másolva!
Az USA-ban a bíróság 9,4 millió dollár (közel 3 milliárd forint) kártérítésre kötelezte a Cracker Barrelt, miután az étterem víz helyett vegyszerrel töltött poharat szolgált fel egyik vendégének. Az érintett vendéglátói létesítmény vezetői nem értenek egyet az ítélettel.
Vágólapra másolva!

A tennessee-i bíróság mindössze 30 perc alatt 4,3 millió dolláros kártérítésről hozott ítéletet, majd további 5,1 millió dollárral egészítette azt ki. A büntetést egy amerikai étteremre, a Cracker Barrelre szabták ki, miután a létesítmény tisztítószert szolgált fel egyik vendégének.

A Cracker Barrel egyik szóvivőjének elmondása szerint:

bár tisztelik a jogi eljárást, mégse értenek egyet a bíróság döntésével. Szerintük a nyolc évvel ezelőtti eset csak egy szerencsétlen incidens volt, aminek nem kellne, hogy ekkora jogi következménye legyen.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

A bírósági dokumentumok szerint a vendégnek Eco-San vegyszert szolgálták fel az étteremben 2014-ben, ami maradandó és súlyos, belső testi sérülést okozott neki. Továbbá, az ABC11 cikke szerint az érintett továbbra is szenved a tünetektől, beleértve a száját és a nyelőcsövét ért sérüléseket, amelyek akár még a jövőben is okozhatnak számára további egészségügyi ellátást. A vendég nem kívánt nyilatkozni az ügyről.