Kiderült, melyik az ország legdrágább Kölcsey utcája az ingatlanpiacon

Kölcsey Ferenc
Vágólapra másolva!
A Magyar Kultúra Napjaként ünnepeljük 1989 óta január 22-ét annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát több mint 160 évvel korábban. Hogyan tisztelegnek költőnk emléke előtt a róla elnevezett közterületek? Hány városban viseli utca az ő nevét, és milyen átlagáron lehet ott lakást venni?
Vágólapra másolva!

A KSH ingatlanadattára szerint 2020-ban 12 településen volt olyan ingatlantranzakció, amely Kölcsey Ferencről elnevezett közterülethez kapcsolódik. Az itt eladott ingatlanok jellemzően többlakásos társasházak lakásai, de lakótelepi panelek is megtalálhatók köztük. A legolcsóbban Bács-Kiskun megyében, a jánoshalmai Kölcsey utcában lehetett otthonhoz jutni, méghozzá 116 ezer forint per négyzetméter áron. Ez egy átlagos, 55 négyzetméter nagyságú lakás esetében 6,38 millió forintos vételárat jelentett. Panelek tekintetében a legkedvezőbben Orosházán lehetett vásárolni, 192 ezer forintos négyzetméteráron, ami így 65 százalékkal magasabb költséget generált a békési ügyfeleknek.

A legdrágább Kölcsey utca Debrecenben található, a téglalakásokat átlagosan 515 ezer forintos négyzetméteráron lehetett eladni 2020-ban, ami több mint 28 millió forintos lakásárat jelentett egy átlagos méretű ingatlan esetében.

A panelek közül a legmagasabb összegért Vácott lehetett vásárolni, 370 ezer forint per négyzetméterért, tehát nagyságrendileg közel 20,5 millió forintot kellett kiadniuk a vevőknek új otthonukért.

Ingatlanok átlagára (ezer forint per négyzetméter) Kölcsey Ferenc utcai címmel

A KSH legfrissebb, 2021 második félévéről szóló ingatlanadattára ugyan még nem teljes, de a trendek így is jól megfigyelhetők.

A vidéki városok közül Orosházán és Szekszárdon, valamint Miskolcon és Hajdúszoboszlón kötöttek adásvételt tavaly a Himnusz szerzőjéről elnevezett közterületeken.

Míg előbbi két településen 4, illetve 9 százalékkal nőttek az átlag négyzetméterárak, addig utóbbiaknál 2, illetve 5 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Az emléknap alkalmából a Duna House gyűjtötte össze ezeket az ingatlanpiaci érdekességeket.