Ekkora bérkorrekcióra számítanak idén a hazai munkaerő-kölcsönzők

illusztráció, fizetés, bér, jövedelem, pénztárca, pénz, ezer, forint
Vágólapra másolva!
Vegyesen reagál a piac a minimálbér, a garantált bérminimum 19,5 százalékos emelésére. A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége szerint összességében nagyságrendileg 10 százalék +/- 2 százalékos piaci bérkorrekció prognosztizálható - olvasható közleményében.
Vágólapra másolva!

„Több kategóriába sorolhatók a cégek, az infláció figyelembevételével összességében nagyságrendileg 10 százalék +/- 2 százalék teljes piaci bérkorrekció várható" – foglalta össze eddigi tapasztalatait Csizmadia Gábor, az MMOSZ elnöke.

Akik a novemberi háromoldalú megállapodást követően már tavaly korrigálták a minimálbér közeli fizetések egy részét, ennek egyik pozitív hozadékaként,

erősítették a munkavállalói megtartás esélyét,

és ezen keresztül csökkenteni tudták a fluktuációt.

„A tapasztalatok alapján a munkavállalók felé ez jó döntésnek bizonyult" - tette hozzá az MMOSZ elnöke.

Illusztráció Forrás: shutterstock

Olyan cégekre is van példa, akiknél a bérstruktúra ugyanezen a szinten volt, s a törvényi kötelezettségnek eleget téve, idén emeltek az előírt mértékben.

Azokat a piaci szereplőket, akik a minimálbérnél, garantált bérminimumnál jóval magasabb bérsávban foglalkoztatnak, nem érinti a változás.

Általános gyakorlat náluk, hogy január 1-je és június közötti időszakban korrigálják a béreket, amelyben szempont annak várható piaci hatása. Mivel sok esetben külföldi a tulajdonos, elcsúszik a pénzügyi év nyilvántartása a naptári évtől. A kölcsönzött dolgozók tekintetében elmondható, hogy „a munkáltatókat a piaci trendekről tájékoztatva, szövetségünk hatékony közbenjárásának és a munkaerő-piaci nyomásnak köszönhetően, ma már nem csak az ekvivalencia elvének törvényi kötelme szerinti 183 napot követően, de a munkába lépés pillanatától egyenlő bérrel és egyenlő esélyekkel indulnak a saját foglalkoztatottakkal."

Az elnök szavai szerint, 65.000 betöltetlen állás van ma Magyarországon, amit várhatóan megdupláznak a folyamatban lévő, idén lezáruló ipari beruházások. Miközben a szinte teljes foglalkoztatás alacsony munkanélküliségi rátával párosul a piacon, egyre nagyobb szerepet kap az automatizálás, illetve a félautomatizálás, ami kvalifikáltabb munkavégzés lehetőségét biztosítva emeli magasabb szintre a humán erőforrást. Hangsúlyozta,

a béremelés fontossága és szerepe, hogy csökkenti a fluktuációt,

néhány területen már tetten érhetően segíti lépésről lépésre a felzárkózást az európai bérszínvonalhoz, valamint csökkenti az elvándorlás mértékét és adott esetben hazacsábítja a külföldön dolgozó magyarokat.