Történelmi csúcson az orosz arany- és devizatartalékok

arany, aranyrögök
Vágólapra másolva!
Az orosz deviza- és aranytartalékok összértéke 7,7 milliárd dollárral emelkedett a január 14-én véget ért héten, aminek következtében a teljes tartalékállomány elérte a 638,2 milliárd dolláros értéket – közölte az orosz központi bank. Ez nemcsak történelmi csúcsnak számít, de így már Oroszországé a világ negyedik legnagyobb tartalékállománya.
Vágólapra másolva!

Történelmi csúcsra, 638,2 milliárd dollárra emelkedtek az orosz jegybank nemzetközi tartalékai az elmúlt héten – írja az RT.com a központi bank közlése alapján. A tartalékállomány január 7-én még mindössze 630,5 milliárd dolláron állt,

vagyis jól látszik, hogy csak a közelmúltban a jegybank komoly tartaléknövelést hajtott végre.

A központi bank állítása szerint a bővülés elsősorban tervezett devizavásárlásoknak, illetve a kedvező piaci mozgásoknak volt köszönhető.

Történelmi csúcsra emelkedtek az orosz jegybank nemzetközi tartalékai Forrás: Shutterstock

Ezzel pedig az orosz tartalékállomány a negyedik legnagyobb lett a világon, egy helyet javítva a globális ranglistán. Ehhez azonban az is kellett, hogy az eddig negyedik helyen álló India január első hetében jelentősen csökkentse a nemzetközi tartalékait.

Az orosz tartalékok egyébként aranyból, devizából és Különleges Lehívási Jogokból (SDR) állnak. Utóbbi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elszámolási egysége.

Az adatokból az is látszik, hogy az elmúlt hat évben az orosz központi bank közel megduplázta a nemzetközi tartalékait. A folyamatos növekedés azt követően kezdődött el, hogy a 2014-es olajár-összeomlás után az orosz kormány 2015-ben hozzányúlt a tartalékokhoz, hogy támogassa az ország gazdaságát – akkor a tartalékállomány 356 milliárd dollárra csökkent.