A magánbefektetők tavaly 14,5 milliárd dollárnyi, azaz nagyjából 4.500 milliárd forintnyi tőkét irányítottak az űriparba, ami mindenkori csúcsnak számított. Ahogy tehát a vállalatok és a befektetők egyre nagyobb üzleti lehetőséget látnak a világűr meghódításában, úgy fordítanak egyre nagyobb összegeket a területen végrehajtott fejlesztésekre is.

Az űripari infrastruktúrákkal foglalkozó vállalatok soha nem látott összegeket kaptak magánbefektetésekből 2021-ben. Az összes befektetett tőke 50 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest, elérve a 14,5 milliárd dolláros mindenkori csúcsot – írja az RT.com a New York-i Space Capital kutatása alapján.

Ráadásul a cégek csak a tavalyi negyedik negyedévben 4,3 milliárd dollárt kaptak a befektetőktől. Ez jelentős részben annak volt köszönhető, hogy a szektorban olyan jól ismert vállalatok, mint Sierra Space, az Elon Muskhoz kötődő SpaceX, valamint a Planet Labs több százmillió dolláros befektetésekben voltak érintettek.

Az űripari infrastruktúra fejlesztése tehát a jövő egyik nagy üzlete lehet, amit az is bizonyít, hogy 2012 óta a szektorban 1694 vállalat mindösszesen közel 253 milliárd dollárnyi befektetést kapott. Vagyis az elmúlt évtizedben fokozatosan egyre fontosabbá váltak az űripari befektetések a magánszektorban.

Ráadásul nemcsak az űriparban közvetlenül érdekelt vállalatok fektettek be ezekbe a cégekbe, hanem a kockázati tőkebefektetők is. Utóbbiak tavaly 17,1 milliárd dollárral támogatták az űripari infrastruktúrák fejlesztésével foglalkozó társaságokat, ami a teljes kockázati tőkebefektetések 3 százalékát tette is.

Az űripar hatalmas, és egyre növekvő népszerűségével kapcsolatban Chad Anderson, a Space Capital ügyvezető partnere megjegyezte, fontos, hogy a befektetők megértsék, hogy az űripari különleges szakértelmet igényel. Anderson kiemelte, úgy látják, 2022-ben a gyakran igencsak túlértékelt vállalatok megítélése „visszatérhet a Földre", és remélhetőleg a valóban „minőségi" cégek kerülnek majd előtérbe.