Ezt teheti a holdújév az ellátási láncokkal

kínai újév
Kínában hatalmas hagyománya van az újévi ünneplésnek
Vágólapra másolva!
A kínai újév köszöntése a távol-keleti országban élők számára családi összejöveteleket, utazást és pihenést jelent, a világ többi részének viszont komoly logisztikai kihívásokat. A vállalkozások bezárnak, a gyárak felfüggesztik működésüket, a fuvarozók pedig az alacsonyabb keresletre reagálva csökkentik a kapacitást, mindez nagymértékben befolyásolja a globális áruszállítási piacot. Idén a kínai újév hatása várhatóan a szokásosnál nagyobb lesz a DACHSER szerint, hisz a munkaszüneti napok mellett a COVID-19 okozta szigorításokkal és a pekingi téli olimpiával járó forgalommal is számolnunk kell - olvasható a Dachser közleményében.
Vágólapra másolva!

A kínai újév a legnagyobb ünnep Kínában, a kínai holdnaptárban a tél végét és az új év kezdetét jelképezi. Az emberek a kínai újév első napja előtt családi összejövetelekre és ünnepségekre indulnak vissza szülővárosaikba, a többnapos ünnep után pedig visszautaznak munkahelyükre a városokba, hogy újra munkába álljanak.

A legtöbb kínai vállalkozás, beleértve a kormányzati szolgáltatásokat is, a hivatalos ünnepnapokon zárva tart,

míg egyes gyártóüzemek hosszabb időre bezárhatnak, a normális termelési szint általában négy-hat hét elteltével áll vissza.

Kínában hatalmas hagyománya van az újévi ünneplésnek Forrás: Flickr / Iqremix

A tapasztalatok szerint a kínai újév előtt a szállítmányozók növelik a megrendeléseket, hogy készleteket halmozzanak fel, ezért az ünnep hatása már az ünnepek előtti időszakban jelentkezik.

Jelenleg a túlterhelt ellátási lánc szinte minden iparág számára kihívást jelent, és a kínai újév áruforgalmi rohama tovább fogja fokozni a felhevült logisztikai piacot.

Nehezített pályán a logisztikai cégek

Az ünnep egybeesik a 2022-es téli olimpiával, amelyet február 4. és 20. között rendeznek meg a kínai fővárosban, Pekingben.

Bár a szállítási korlátozásokról még nem tettek közzé hivatalos közleményt, várhatóan szigorítani fogják a biztonsági ellenőrzéseket és korlátozzák a veszélyes áruk szállítását. Ennek hatása azonban egyelőre bizonytalan.

Végül, de nem utolsósorban, a Covid-megbetegedések is további fennakadásokat okozhatnak, legyenek azok útlezárások, járattörlések vagy fertőzés okozta munkaerőhiány.

Földön, vízen, levegőben

A 2022-es vasúti menetrendet még nem tették közzé, de a tapasztalatok alapján a vasúti szolgáltatások a kínai újév előtti utolsó hétig a megszokott módon közlekednek, 2022. január 20-tól viszont nem csak az új menetrend jelent majd kihívást, de a tarifák is várhatóan emelkednek.

– mondta el Tompos Zoltán, a Liegl&Dachser Hungary ASL üzletágának sales managere.

A kínai újév Forrás: Dachser

A korábbi tapasztalatok alapján és az özönvízszerű bizonytalanságok kizárásával a teherautó-szolgáltatások mind nyugati, mind keleti irányban várhatóan a kínai újév után két héttel a normál szint 80 százalékára állnak vissza, és március elején teljes mértékben újraindulnak.

A légi árufuvarozás esetében a jelenlegi rendkívüli csúcsszezon várhatóan mostantól január végéig. Összességében a piac továbbra is kapacitáshiánnyal küzd, különösen az Omicron-változat fenyegető veszélyéből eredő különböző COVID karanténpolitikák miatt, ez további bizonytalanságot és volatilitást eredményez. Hongkongban például decemberben sok utasszállító járatot kénytelenek törölni munkaerő problémák miatt, ami a kapacitás csökkenéséhez vezet. Emellett számos teherszállító repülőgép az elkövetkező néhány hónapban karbantartási ellenőrzéseken esik át, ez tovább befolyásolja a piacon rendelkezésre álló kapacitást.

A tengeri fuvarozók szolgáltatásai továbbra is zavart szenvednek, a kikötők zsúfoltsága miatt sok üresjárat közlekedik.

A Gyöngy-folyó deltájának közlekedése, az oda tartó vagy onnan induló feeder-járatok decembertől az újévi ünnepségek kezdetéig felfüggesztésre kerültek, ami szintén megnöveli a szállítási időt.

„A szolgáltatás integritása továbbra is kihívást jelenthet, sőt januártól akár még rosszabbá is válhat a kínai újév közeledtével várhatóan megnövekvő kereslet, valamint a COVID-járványhoz és a piaci torlódásokhoz kapcsolódó folyamatos problémák miatt. Így a kapacitásra és a berendezésekre óriási nyomás nehezedik majd, és a tarifák ilyen helyzetekben hajlamosak az egekbe szökni" – tette hozzá Szabó Péter, a Liegl&Dachser Hungary magyarországi general managere.