Újabb botrány a szobakerékpáros cég háza táján

Vágólapra másolva!
A Peloton csúcstechnológiás fitneszcég részvényárfolyama jelentős zuhanásba kezdett, miután felröppent a hír, hogy a csökkenő kereslet miatt leállítja kerékpár- és futópadgépeinek gyártását. Ennek ellenére a cég egyik sporteszköze mégis megjelent egy másik népszerű tévésorozat 6. évadának premierjében is, gyanúsan ismétlődő következményekkel. A részletekről az Insider számolt be.
Vágólapra másolva!

A cikk fontos eseményekre utal a „Milliárdok nyomában" című tévésorozat legújabb évadából.

Az epizódban az egyik főszereplő,

Mike Wagner szívrohamot kap, miközben a Peloton egyik szobabringáján edz.

A cselekmény ismerős lehet, hiszen alig pár héttel ezelőtt a több évtizedes szünet után újraindított „Szex és New York" című tévésorozat premierjében a szívtipró Mr. Big (akit Chris Noth alakít) szintén szívrohamot kap egy ilyen szobakerékpáron ülve. Ezzel a karakterrel ellentétben azonban a David Costabile színész által alakított Mike Wagner esete végül nem bizonyul végzetesnek.

A Peloton a közösségi oldalán közzétett nyilatkozata szerint nem járult hozzá, ahhoz, hogy márkáját vagy szellemi tulajdonát a műsorban felhasználhassák,

és nem biztosított semmilyen felszerelést sem az epizódhoz.

Milliárdok nyomában Forrás: Pinterest

A cég a korábbi eset kapcsán azt nyilatkozta, hogy habár akkor engedélyezte szobabringája használatát az újjáélesztett sorozatban, arról azonban nem kapott tájékoztatást, hogy a cselekmény merre fut ki.

A Peloton népszerűségén jelentősen rontott egy régebbi eset is, amiről az Origo is beszámolt. Akkor egy a céghez köthető futópadon egy hároméves kisgyerek lelte halálát.

A legújabb információk szerint a Peloton részvényárfolyama a történtek óta ismét nőtt.

A fitneszcég vezérigazgatója, John Foley cáfolta a korábbi híreszteléseket,

és azt nyilatkozta, hogy nem állítják le a termelést, hanem inkább "jobb méretre szabják" azt a világjárvány idején tapasztalt robbanásszerű növekedés tapasztalatai alapján.

Peloton szobabicikli Forrás: Onepeloton.com

A hétvégén a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy a Peloton egyik befektetője, a kevesebb, mint 5 százalékos részesedéssel rendelkező Blackwells Capital arra ösztönzi a vállalat vezetőségét, rúgják ki Foleyt, és fontolják meg az üzletág eladását.